Számadás
Mióta mondod: nincs időd…!
Nyár köszön el, és nyomán az ősz,
s már megint fehér világban kergetőz
milliárd fagyos hópehely,
szavadat jég-csendbe rejtve el.
Néha tavaszig is feleded,
hogy vállamra hajtsd ősz fejedet…
S ha néhanap megtöröm csendedet,
magadba rejtve gondodat
elsietsz: valami mindig fontosabb…
Hallgatag maradsz soká, rideg,
s míg átdideregjük az éjeket,
ablakunk sötét, fénytelen
üvegén kinyílik újra a jégvirág:
szikrázó remény! S az olvadás
nyomán a csendben percenik
gyengülő szavad, és becéz mindegyik.
Szemedben gyémánt-könny gyűlik,
s mire est borul a késő mára,
meleg karod hív számadásra.
(Parafrázis
*Szádeczky-Kardos György:
Nincs időd…c. versére)
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges