ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

- Hallom, szomszéd, agylágyulásban éled életed.
- Igen, a minap mondta a doktorom, igen. Látom, működnek a rádiók, a működnek, a kontyokban. Milyen frekvencián fogod, milyen?
- Tányérfül, dupla antennával. Irigyellek, hogy ilyen olcsón megúsztad, nekem majdnem lúdtalpbetétet írt fel az orvos. Az agy meg úgyis ott van bent, valahol a, nem is tudom miben... Talán a fejedben?
- Na most teljesen az igazságosság talajáról beszélsz, talajáról.
- Mi lett veled szomszéd? Azelőtt nem beszéltél ilyen cikornyásan, olyanok a szavaid, mint gyerekkoromban a rafiából font hármas ostorcsapók. Meg aztán folyton ismételgeted magad.
- Igen, így van. Az orvos mondta, hogy megokosodom, orvos, vagy odavész az eszem, vagy eszem, és minden harmadik, negyedik, minden szót megismételek. Ebben is bombasztikus szerencsém van, bombasztikus, mert az embernek annyi mindene, mert lágyulhat meg, lágyulhat, de nekem szerencsére csak a, csak... Mim is lágyult meg?
- Nem tudom miről beszéltünk, talán a lúdtalpbetétemről. Ez itt az ortopédia, ugye?
- Nekem fél órával ezelőtt, nekem azt mondták, hogy a borbélynál vagyok, vagyok. Megfésülik a szakállamat, megfésülik, megfésülik, megfésülik...
- De nincs is szakállad! Akkor most nem lesz lúdtalpbetétem? Hurrá! Hátha nekem is csak ilyen egyszerű nyavalyám van mint neked, szomszéd. Jut eszembe, hol laksz?
- Én a Kibillent utca, én a, én a, én a...
- Én valahol egészen máshol, talán Somalsóüreg vagy...
- Nem, te nem vagy Somalsóüreg, hanem öreg, öreg, öreg, de akkor honnan vagyunk mi szomszédok? Majd megkérdezem a pék fiúkat, majd, mert az összes borbély, összes, összes, szakácsnak öltözött.