ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Nem bizony: ezúttal nem fordítás.
Sajnos az eredeti szövegekből kifogytam, többet sehol sem találtam a neten, közben viszont az történt, hogy szörnyen elirigyeltem Carlo Manzonitól írásainak főszereplőjét, így aztán ezt a részt már magam írtam hozzá a kópéságokhoz.
Bizonyosan gyengébb, mint az eredeti Signore alakja, de játéknak jó volt.

Signor Veneranda gondosan öltözik a tükör előtt: néhány nappal korábban vásárolt magának egy komplett szafari-öltözéket, most azt veszi magára. Végezetül fölteszi a fehér szafari-kalapot, vállára akasztja a kétcsövű beretta 455-öst, és elindul az Állatkert felé.
A pénztárnál signor Veneranda szépen kivárja sorát, aztán beszól a kis ablak mögött ülő hölgynek: „Egy felnőtt belépőt kérek!”
A pénztáros eleve bizalmatlanul, gyanakodva szemléli signor Veneranda öltözékét, aztán megakad szeme a berettán, és azt mondja: „A puskát majd a bejáratnál adja le!”
„Adjam le?” – csodálkozik signor Veneranda. – „Tudja mit, adjon még egy felnőtt belépőt!”
”Kinek?” – kérdi álmélkodva a pénztáros.
”Nem kinek, hanem minek. Hát a fegyvernek.” – így signor Veneranda, és közelebb hajol a pénztár ablakhoz, bizalmaskodva mondja. – „Tudja, puska nélkül félembernek érzem magam…”
”Jeggyel sem viheti be a puskát, uram!”
”De hát akkor nem tudok egy állatot sem kilőni! Hát hogy szerzek így trófeákat? Puska nélkül?”
”Trófeákat?” – sikoltja a pénztárosnő. – „Miféle trófeákat?”
”Vadászzsákmányt asszonyom, tudja? Oroszlánbőrt az ágyam elé, fókabőrt a falra, elefántagyart… Jut eszembe: van az itteni elefántnak agyara?” – kérdi signor Veneranda.
”Nem… nem tudom…nem…”- dadogja a pénztárosnő. – „Itt az állatkertben nem lövöldözhet állatokra!”
”Nem?” – álmélkodik signor Veneranda. – „És ha befizetek még egy belépőt? Fölnőttjegyet?”
”Akkor sem!”
”Na, ide sem jövök többé! Hallatlan!” – dörmögi signor Veneranda, és elfarol a pénztártól. – „Miért írják ki, hogy Állatkert?” – és morgolódva odébb áll.