ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

*A zen filozófia nem nagyon hisz abban, hogy egyetlen meditációs csapással világosodhat meg valaki: sok, apró, mindennapi megvilágosodás áll össze a zen szerint egy végső megvilágosodássá. A napról-napra  való apró, megdöbbenő világosodások neve japánul satori. E mindennapi, kis megvilágosodásokhoz többféle eszközt is használ a zen: ikebanát, zen-íjászatot, tusrajzot, haikut és a kóant is, mely az egyszerű, intuitív gondolkodás mércéje: mennyire tudunk énség és ellentétekre épülő tudat nélkül megoldani helyzeteket. Az igazi kóan olyan a gondolkodó elme számára, mint a fal, racionális, analitikus módszerekkel lehetetlen megoldani, helyes választ adni. Tudatunk analizáló része egy idő után többnyire föl is adja a harcot, kiüresedik dühében, és akkor, akkor van mód a satorira.

Így hallottam.

Egy napon egy fiatal szerzetes épp kijelölt kolostorába tartott, amikor egy nagy, hömpölygő folyam állta el útját. Tanácstalanul bámulta a lomhán, ámde zajosan görgő hatalmas vizet, és csak állt, állt a parton, azon töprengve, hogy a csudába jusson át ezen a szörnyű nagy folyón.
Már le is tett szándékáról, mikor észrevette, hogy egy neves, ismert tanítómester ballag éppen a túlparton.
- No - gondolta -, ha valaki segíthet rajtam, hát az épp Ő.
Hamar összeszedte bátorságát meg hangerejét, és átkiáltott a túlsó parton baktató Mesternek:
"Ó bölcsek bölcse! bocsásd meg, hogy megzavarlak elmélyedésedben, de meg tudnád-e mondani, miként juthatok át e folyó túlsó partjára?"
A bölcs mester eltűnődött egy pillanatra, végigmérte a folyam látható hosszát, aztán visszakiáltott:
"Fiam! hisz épp ott vagy!"

* * *

Még a zen Japánba kerülése előtt történt. A tendai-követő tanítványok meditációt tanultak.
Egy napon négy jóbarát megállapodott, hogy hét napig gyakorolni fogják a "csöndet".
Telt az első nap: csöndes is volt mindegyikük.
A meditatív gyakorlat sok széppel, jóval kecsegtetett.
Leszállt ám az éj, az olajlámpák fényei pislákolni kezdtek: az egyik tanítvány egy kevés idő múlva nem bírta tovább, odaszólt a szolgálónak:
"Barátom! hozd rendbe azokat a lámpásokat!"
No, meglepődött ezen a másikuk, mert hát megszegte fogadalmát az egyikük, és gyorsan meg is jegyezte:
"De hát nem azt fogadtuk meg, hogy egy héten át semmit sem szólunk?"
"Ej! ti ostobák!" - szisszent föl a harmadik -. "Miért szólaltatok meg?"
Nagy elégedettséggel sóhajtott a negyedik tanuló:
"Nahát! én vagyok az egyetlen, akinek sikerült betartania a hallgatási fogadalmat." - és jóízűt kuncogott.

* * *

Két igen mély gondolkodású buddhista szerzetes hallgatási fogadalmat tett, no meg azt is elhatározták - erősen -, hogy nőhöz soha, semmi körülmények között nem nyúlnak, de még csak rá se néznek a nőkre.
Hát, nem is beszéltek sokat, meg nem is....
Egy napon átküldték őket a ***-kolostorból a ****-i kolostorba.
Mentek, mentek és mendegéltek.
Útjukban elértek egy patakhoz.
Nem volt épp mély a patak, de rendesen ott volt.
A partján meg - ahová barátaink kerültek -, egy gyönyörű nő toporgott tétován, szép, selyem kimonóban. Nyilván töprengett, hogyan is juthatna át a vízfolyáson anélkül, hogy szép hosszú kimonója elázzék.
xxx testvér gyorsan elfordult, szemét betakarta, fogadalmához híven, ám yyy-testvérünk, kapta a nőt derékon, átvitte a patak túlpartjára, talpra állította, s már indult is tovább.
xxx - hisz megfogadta, hogy nem szól - hallgatott, de nagyon rágta a méreg. Hisz testvére nem csak ránézett egy nőre, de ölébe vette...pfúj! Borzalom!
De csak hallgatott, mer' nem volt bőbeszédű.
Alkonyatra a ****-i kolostorhoz értek, szíves vendégekként fogadták őket, tisztes vacsorával.
Vacsora közben xxx-testvérünk mély hallgatásba burkolódzott, de csak rágta a métely. Testvére...ajjaj!
Megkapták szép, közös szobájukat estére: tértek is benne nyugovóra. Mármint yyy-testvér hamarost elaludt, de...
xxx szerzetest nem hágyta alunni a fene nagy indulat.
Töprengett, töprengett a hajnal szürkületéig, akkor aztán nem bírta tovább, hallgatási fogadalom té- vagy tova, fölrázta békésen alvó barátját, s így szólt:
"Testvér! nem hágy aludni, mondanom kell valamit! Nem elég, hogy ráemelted szemed egy nőre - és még milyen szépre! -, de bizony megfogtad, átölelted, s magaddal vitted a patakon által! Nem volt ez helyes!
Nem volt helyes ez, testvérem!"
A másik álmos szemmel ránézett, aztán csak azt mondta: "Jaj testvérem! Én már rég letettem! Te még mindig cipeled?"

Így hallottam.