ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

- Kérem álljanak fel, maradjanak úgy! Ügyész úr, mutatkozzon be!
Az ügyész a közönség felé fordult és meghajolt.
- Ügyvéd úr, szedje össze a cókmókját és hagyja el a termet.
Az ügyvéd elmosolyodott, gyorsan kihúzott egy nyulat az asztalra rakott cilinderéből, s két fülénél fogva magasba emelte, majd malaclopója alá dugta. A közönség tombolt, ilyen határozott védelmet még soha nem látott.
A vastaps kifulladása után a nyulat visszagyömöszölte a cilinderbe, összecsapta és papirlap lett belőle. Bedugta aktatáskájába, majd mély meghajlások közepette kihátrált a teremből.
Szomorúan időzött egy keveset a folyosón, mert nem visszáztak. A bíró nyájasan az asztalra vágott kalapácsával és szeretetteljesen beleordította a tárgyalóterembe:
- Ül!!!
- Na de kérem, én mos védelem nélkül maradtam!
- Vádlott, még egy szó és lelövetem. Fegyőr, használja a sokkolóját! Harmadik figyelmeztetés nem lesz!
Az odakeveredett, megszeppent úgy gondolta, jobb, ha mégsem fejel be egy röpködő golyóbisnak, mert már a sokkolótól is majdnem kimúlt.
- Ügyész úr - mondta még mindig atyáskodó vicsorgással a bíró -, erről a még rövid ideig vádlott egyénről terjessze elő a vádbeszédet, hogy méltó formában irányíthassam az elítéltek közé.
- Bíró úr, ártatlan vagyok!
Kiáltotta magából kikelve a cserbenhagyott, akinek sem cilindere, sem abból kirángatott nyula nem maradt.
Nagydarab végrehajtotta a rábízott parancsot, a vádlott a sokkolótól legott összeesett, majd Nagydarab erős kattanással biztosította ki fegyverét. A kiszolgáltatott már nem mert nyöszörögni sem, az is beszédnek számít, gondolta... Csak figyelt tovább.
- Rosszember, maga nem kérte saját védelmét, törvényes ügyvédet kapott! Ha még egyszer kérdés nélkül meg mer szólalni... Őrmester!
A széles vállú irányába fordította a fejét.
- Igen, uram!
Csapott egyet a hasán logó fegyverére.
- Akkor kezdjük a tárgyalást! Ma még negyvenhárom ítéletet kell meghoznom, negyventől kétszáztizenhat évig terjedő szabadságvesztésekkel. Némelyek ennél valamivel hamarabb szabadulnak, de nem a saját lábukon mennek el. Ügyész úr kérem, koronázza meg a pert!
Az ügyész középre lépett, ő is meghajolt, majd sajnálkozóan fordult a bíró felé.
- Bíró úr kérem, tisztelettel jelzem, pillanatnyilag nincs nálam korona... Ha engedélyezi, elmegyek előadást tartani az egyetemre, leadom a mai anyagot, melynek címe, “Lövés nélkül a puma hócipőben”. Majd szabadon, csillagfényesen kiveszem a szabadságomat, úgyis kiállított nekem egy személyre szóló kiállítást. A kiállításom bizonyíthatóan nem lőtéri gyakorlat volt, tehát mehet a per. Úgy gondolom, az írnok jelenléte éppen elég lesz. A tanúmeghallgatások, illetve a bizonyítékok áttekintését követően, jegyzőkönyvezhetik ügyészi vádbeszédemet, melyben természetesen kérni fogom a legsúlyosabb büntetés kiszabását. Legyen belőle kebelfolyondár!
Vette a jegyzeteit, leparolázott a kalapácscsapkodóval és a közönség felé elmaradhatatlan mély meghajlások után kihátrált a színről.
A vádlott már nem csak fizikailag érezte sokkolva magát. Ilyen nincs, hiszen ő semmit sem csinált! Éppen ellenkezőleg, csupa jót tett, miért ez a fegyvercsővel körített hármas elhagyás?
- Ne!
Kiáltotta. Sonkakar, az őrmester megemelte fegyverét és ha a bíró oda nem kiáltja, hogy még le ne lője a poént, akkor rosszul alakulnak a dolgai!
- No kérem, jegyző úr eddig mindent leírt?
- Igen kérem.
- Hadd olvassam, miket firkált!
- Tisztelt bíró úr, amint látja, billentyűk lenyomogatásával oldom meg a leírást...
- Nem baj, kérnék egy másolatot!
- Átküldöm a számítógépére.
- Igen, igen... Vállas, biztosítsa ki a fegyverét!
- Bíró úrnak jelentem, már rég megtettem.
- Őrmester, megbolondult? Egy felém fordított, kibiztosított fegyverrel hadonászik?
- Elnézését kérem, máris biztosítom a fegyvert.
- A miheztartás kedvéért, most már tényleg biztosíthatja ki és lője le az írnok urat, mert ez a jegyzőkönyv egészen olyasmit tartalmaz, amiket mondtam!
- Bíró úr kérem, könyörgöm kegyelmezzen! Átírok mindent, sőt hangosan be is olvasom, csak ne tetesse meg!
- Nagydarab, biztosítsa a fegyverét és az elítéltet is!
- Még nem vagyok elítélt...
- Jaj, miért kell ilyen komoly munkát adni ennek a szegény őrmesternek, ki-bebiztosíttatni azt a fegyvert? Most békén hagyom, pusztán sajnálatból, de ha még egyszer megnyekken, vagy mukkan, nem lesz visszaút, az én türelmem sem végtelen!
- Kezdhetem, bíró úr?
- Ne makogjon, csépelje a billentyűzetet és mondja jó hangosan amit írni akar. Előzőleg a közönség minden egyes tagjával írasson alá egy nyilatkozatot, melynek értelmében a tárgyalás idejére megsiketült és megvakult, de ez az átmeneti állapot a terem elhagyása után, azonnal megszűnt. Megértette?
- Igen. Fáradjanak ide!
- Egy nagy túrót! Ilyet nem lehet csinálni! - kiáltott egy vigasztalant valaki.
- Őrmester!
- Igen. bíró úr!
- Fegyvert kibiztosít, sorozatlövésre állít, és a közönség irányába fordít. Mikor nulláig érek, vegye tűzparancsnak. Három, kettő...
- Bocsánatát kérem! - kiáltotta a lázadó - Megyek, megyünk, rohanunk aláírni!
Meg is tették, libasorban, birkán - ha úgy kérték volna bégetve -, nyikkanás nélkül.
- Magáé a pálya, jegyző úr!
- A következőket írom: A vádlott, vallomásában Kebelfolyondár, Ecsama Misi, valamint Acéllövölde és társaik összeesküvését fedte fel a következőképpen...
- Mondja csak jegyző úr! Csupa fül és fül vagyunk. Egyenesen fül-fül, dobott fül! Tudja, szeretek játszani a szavakkal és az emberekkel, míg felolvas gyorsan megírom az ítéletet és annak indoklását. Összehívom a kegyelmi tanácsot, aztán jelzek az ítélet végrehajtást illetően. Maga csak mondja tovább jó hangosan, én attól tudok dolgozni! Közben majd ki-kimegyek, lesz még ez-az, amit alá kell íratnom. Innen a tárgyalóteremből, mindannyian dobjunk egy nagy puszit az eset ügyvédjének, ügyészének, akik éppen most alkudoznak a kasszánál és veszik fel a kirendelteknek járó összeget. Mondhatja tovább a nemhallóknak, nemlátóknak és beszélni is képtelenek!
- Az említettek összeesküvéséről a következőt vallotta. Munkahelyének türelmetlenségi bizottsága elé idézték. Ott hangos ordibálással szuszmogott, miközben az elnöklő lágy, szemeket és füleket kirepítő üvöltéssel cirógatta meg, a még mindig lövöldétlen fejecskéjét és természetesen közbeszólt, mert illetlenül és helytelenül használom korábban a lövölde szót. Nem is volt világos, mire célzott, az sem, hogy egyáltalán célzott-e valamire. A vádlott azt merészelte odaorcátlankodni, hogy semmire, s a torkaszakadtából őt bátorító elnöklő sokadik felhívására sem tudta tisztességes hangerővel elmondani ugyanezt még egyszer. Tehát erre a lövöldére sosem derült fény, csak a köztes összeesküvésekre, melyekből megtudhattuk, hogy azt nem lehet állítani, hogy ő egy naplopó volna, pedig felajánlották neki. Innentől önmagát idézte, úgy gondolta, hogy érdemleges, másokat is érdeklő a magánélete. Tisztában volt azzal, hogy a bizottság ráér vitatkozni, mégsem száll be ebbe, mert olyasmit közöltek vele, amit ő nem is követett el. Ecetera, ecetera...
- Jegyző úr drága, kérdésem csupán az, hogy ezt az utolsó két szót írja le még legalább négyezerszer, vagy többször, mert egy tárgyalási jegyzőkönyv nem lehet ilyen rövid! Szúrja be a védő- és vádbeszédeket, aztán kihirdetem az ítéletet. Maga rögtön utána letelefonál Suhajda zászlósnak, és jelenti, hogy végre kell hajtani egy ítéletet. Sajnos a fennmaradó harminchét másodperc már nem elég ahhoz, hogy oktatóimhoz elrohanjak, mert én is a börtönőri szakmából szeretnék szakvizsgázni. Álljanak fel, őrmester figyeljen! Vádlott, akar-e élni az utolsó szó jogával?
Az kitátotta a száját, majd eszébe jutott, hogy az ilyesmi automatikusan csőre töltést von maga után, tehát visszakozott. Szemét lesütve jelezte, hogy nem.
- Én, magam és személyem, tehát a teljes bíróság, a felolvasott és fel nem olvasott összes vádpontokban, ugyanakkor az egész büntetőtörvénykönyv minden paragrafusának lábbal tiprásában is bűnösnek találtuk. Nem láttunk felmentő körülményeket, ezért...
A bíróról levették a hangot csak tátogott, közben a vádlott akaratlanul tótágast állt és kimerevedett a kép. Nyöszörgött, szerette volna, ha valaki abbahagyná már a távirányítást. Ő nem egy mozifigura, valami legújabb márkájú számítógépes programon.
Hirtelen visszaadták a bíró hangját, vagy visszaadta önmagának, ezt soha nem tudjuk meg.
- Odanézzenek a terem tetejére, ott repül a kis poén! Őrmester, lelőheti!
Az őrmester lágyan elmosolyodott, szendén összecsikorogtatta fogait, melynek eredményeképpen az összes kiröpült, és fegyveréből színes szappanbuborékok szálltak föl. Egyesültek a kismadárral, mely azonnal lenyelte őket, majd, mint maga is digitális filmfigura, szétpukkadt.
- Ez volt a poén, ugye mindenki megvan elégedve? Vádlott, simítsa ki a szakálla közötti ráncokat, nyomja százhúsz alá a pulzusát, elkezdődik az ítélet végrehajtása. Na, milyen ember maga? Nem minden ítélet olyan, amire most gondol, csupán nyolc napi futóhomok utánzat utánzatának utánozására ítélem, aztán összeseprik és hazamehet. Megvan elégedve?
- Igen, te a vadbivaly...as kenyérnél is ízletesebb íny- és szemcsiklandó!
- Köszi a bókot! A kegyelmi bizottság figyelembe vette ezen pozitív kijelentésedet, szabad vagy!