ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

"Konflis-állomás az Akadémia utcában"
A dalköltő Pandur Pálról szeretnétek valamit hallani? – kezdte Gyárfás a történetet, miután kényelmesen elhelyezkedett a kanapé sarkánál. Egy tányér aprósüteményt tettek a keze ügyébe és egy pohár ásványvizet. Mesélés közben szeretett valamit majszolni.
Családi hagyomány őrzi emlékét – folytatta.
Nagyszüleim házával szemben, az Úri utca sarkán, a dohánytőzsde mellett volt az a földszintes ház, ahol Pandur Pál szívszerelme lakott, Roxán. A szőke, szende Juliskák ellentéte volt, a villogó fekete szemű, barna lány. Ő gyújtotta lángra a költő lelkét, és az ő fülébe súgta először dalait, mielőtt bemutatta volna ámuló közösségének a Royalban. Divatos dalszerzőként tartották számon Pandur Pált, aki huszárkapitányként szolgált a 2. honvéd huszárezrednél. Dalai a zenés kávéház közönsége révén kikerültek az utcára, s mindegyre felhangzottak a parti sétányokon éppen úgy, mint a külvárosi sikátorokban.
Ha kapatosan érkezett a házhoz, Roxán nem engedte be, kiüzent, hogy beteg, fáj a feje. A költőt azonban ez az üzenet legtöbbször felbőszíttette, s csúnya szavakat kiabálva verte a kaput, mintha a kapu tehetett volna róla. Nagyapám ilyenkor kiment hozzá, s kemény kézzel megragadva elvonszolta a közeli, az Akadémia utca elején levő konflis állomásra, felrakta a legelsőre és pénzt adva a konflisnak, haza fuvaroztatta. Másnap aztán kijózanodva, szégyenkezve jött a fuvardíjat megadni, s utána Roxántól is bocsánatot kérni.
Mikor a huszárkapitányt áthelyezték Debrecenbe, Roxán utána ment. Viharos szerelmüknek a háborús történések vetettek véget, a költő kapitányt elsodorták az események. Nem sokkal ezután a szép hölgy férjhez ment egy idősecske bankárhoz. Néhány botrányoktól visszhangos év után Roxán Lipótmezőn kötött ki, s rövidesen elhunyt. A morbus gallicus vitte el.
A szülői ház teljes egészében testvéröccsére, Máriuszra maradt. A már kissé megkopott épületet szépen felújítatta – a kapu feletti, Velencét ábrázoló freskót is restauráltatta, s a föléje nyúló ereszt egy toldalékkal láttatta el, hogy védje a képet az időjárás viszontagságaitól.
Máriusz is, mint minden jobb család sarja, elvégezte a jogakadémiát, de nem praktizált ügyvédként, mint édesapja, hanem a Városnál helyezkedett el, majd miután letette az ügyészi vizsgát, kinevezték városi főügyésznek. Csak ezután nősült, elmúlván már negyven. Elsőszülött leányát húga emlékére Roxán névre keresztelte.

"Földrajz tanár és amatőr csillagász"
A városban nem messze az utcánktól állt a Katolikus Fiúiskola és Gimnázium sok neves, híres-hírhedt tanárral - folytatta Gyárfás emlékeinek idézését. Igazgatója paptanár létére vegyes tanári kart állított össze világiakból és papokból. egyedüli követelménye a szaktárgy iránti elkötelezettség és magas szintű ismerete. Ily módon sok különleges, excentrikus ember gyűlt össze. Itt van például a számtan tanár, aki matematika helyett etikát ad le az órákon, nem is lett egyik diákjából sem egy Bolyai! Az irodalom tanár, maga is költő Arany János Toldiját kedveli, szavaló kórust is tanított be a műből, s minden egyes tanulónak legalább húsz versszakot meg kellett tanulnia. „Ne tiltakozz, én az egészet könyv nélkül tudom!” – mondta, ha valamelyik diák zúgolódott a nehéz verstanulás miatt. Petőfi János Vitézét ellenben nem szerette, pogány alkotásnak tartotta. Ott volt továbbá a vívóterem, ahol megtanulhattak a diákok a karddal és a tőrrel bánni. Egy leszerelt testőr kapitány volt a vívómester. A harsogó hangja jól kihallatszott az utcára, hiszen a teremnek utcára néző rácsos ablakai voltak, és nem mindig tartották csukva. Nem hagyhatom ki a felsorolásból a földrajz tanárt, Szantiágó János urat sem. Furcsa szokása volt, hogy esténkén, kiballagott a dombtetőre a városon kívül, hóna alatt nagy vászontokkal, mint valami fegyverrel. Nem puska, vagy ilyesmi volt azonban a tokban, hanem csillagvizsgáló látcső, lévén a tanár úr szenvedélyes csillagász. Derűs estéken, éjszakákon a csillagos eget fürkészte, a csillagok fényébe merült bele szenvedélyesen. Borult égbolt esetén pedig ugyan ilyen szenvedéllyel merült el a szép Roxán (a második) fekete szemeiben. Mit látott bennük, mit nem, ma már nem lehet tudni, de a féltékenység ördöge hatalmába kerítette. Elöntötte a vörös köd az agyát, állítólagos spanyol vére fölforrt, s az iskola fegyvertárából elragadott egy díszes nyelű, régi tőrt. Így felfegyverkezve rontott be a nyugalmazott főügyész házába.
- Dezdemóna, meghalsz! – kiáltotta a mórnak gondolván magát, és szíven szúra hűtlennek hitt kedvesét.
A teátrális, de véresen komoly jelenet után körültekintett, de nem harsant fel a nézők tapsa, nem hullt le a függöny, hanem megjelent két rendőr. Taps helyet kattant a bilincs!
A tárgyaláson a nemrég kinevezett, fiatal ügyész a legmagasabb, kiróható büntetést kérte a vádlottra – életfogytiglani fegyházat. Ebbe természetesen az is belejátszott, hogy ügyész kollégájának leánya volt az áldozat.