saját fotó
Bölcsőd a messzi havasok,
szirmod a legszebb líra,
szavak nélküli ritmusok
formákba, színbe írva.
Magas hegycsúcsok fényei
ideüzennek véled,
az ember szentnek képzeli
vihar- tépázta lényed.
Táj, amit nem láttam soha
üvegbibéden szüremlik át,
nyitod a lélek templomát;
Fenséged, pompád repít oda;
múzsám, vagy, dalom, szép virág,
himnusz, áhítat, olajág!
Jeli, 2006. májusa