A riport
- Nagyon sietsz? - egy riportalany kéne... és lépteim ritmusát átvéve mellém szegődött,
az a mindig sunyi ismerősöm.
- Tudod másodállásban írogatok, kell a pénz! Tudom ötletem szakállas, de én még "nem ütöttem le". A főnök szabin, a helyettes szerkesztő Ámorilag - zaklatott, álló nap az asztalon bóbiskol... talán ez az írásom befér a résen.
Hallom hobbyból te is írogatsz, de most nem te lennél a lényeg, - ne vedd
sértésnek... én még egy sort sem olvastam tőled.
- Értem öregem, - ne húzd az időt, kérdezz gyorsan!
( Buszmegálló... toprgó emberek: diktafon: be)
- Kedves embertársaim Önök adnának-e maradék idejükből embertársaiknak, ha erre a szervátültetésekhez hasonlóan, lehetőségük nyílna?
Intézhetem a kérdésemet konkrétan önhöz - Kedves Uram?
- Kérdezzen!- vágtam rá hegykén.
Ön életének eddig eltelt éveit, megérdemelte?
- Talán...
Önszántából, a maradékból, kinek adna? - ha túlságosan morbidnak érzi a kérdést
nem kell válaszolnia.
- Tudja Uram nem az; már én is elgondolkodtam rajta. Nézzük csak:
maradékomból adnék egy fújtató kovácsnak;
két gyerkőcnek
- Anyámnak! - mert Ő betegen is annyira ragaszkodik az élethez
a Lánynak, az enyémnek... hátha az évek unokát teremnének
a Szélnek, hogy illatos lehessen még sok-sok május
városoknak, falvaknak, hogy időnap előtt ne hagyják cserbe, a magyart.
Egészen belemelegedett! Elosztogatná minden idejét?
- Ugyan! - amennyi még jár, annyi úgyis maradna.
..................Engem meggyőzött: - Uram!
2009. október 2.
- Bozó Éva alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges