ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Órák óta esett. A járda nedves volt, mikor a nő kilépett a kapun a szemerkélő esőbe.

Körbe nézett és megállapította, ma reggel teljesen kihalt az utca. Nem szerette az egyedüllétet. Most is megborzongott. Feltette kalapját, amit eddig a kezében szorongatott. Tett két lépést, megállt. Azon tűnődött, visszaforduljon-e. Ismét körbe nézett, de csak az esőcseppek kopogtak körülötte. Vett egy mély lélegzetet és elindult a templom felé. Nem volt messze, talán ha kétszáz métert kellett csak megtennie.
- Lehetne jobb idő is! – mondta halkan csak úgy magának, hátha a saját hangja megnyugtatja.
Már a fele utat megtette, amikor csaholást hallott maga mögött. Megdermedt benne a levegő. A szívét a gerincében érezte. Gyerekkorától félt a kutyáktól. Alig volt tíz éves, mikor az utcájukban az egyik kutya megharapta a vádliját. Már elhaladt mellette, akkor érezte az éles fájdalmat a lábában. Azóta, ha kutyát lát csak úgy három méter távolságból szereti őket maga körül, ha közelebb jönnek, rátör a pánik.
- Éreztem, vissza kellett volna fordulnom. – mormogta és kicsit meggyorsította a lépteit.
A csaholás erősödött és most már a kísérő lihegést is hallotta.
- A kutyák megérzik a félelmet. Nem szabad kimutatnom, hogy félek. – mondogatta magának, hogy elnyomja a rátörő kétségbeesést.
Hirtelen megállt, megpördült. Nem volt mögötte semmi, csupán a fák árnyéka bólogatott a járdán. Nézett kikerekedett szemmel kutatva a félhomályt, de semmit nem látott, nem hallott. Megkönnyebbülten fordult vissza. Mikor elindult, ismét hallotta a csaholást. A lábszárán érezte a meleg leheletet.
- Uram Atyám! Ez meg fog harapni!! – sikoltott fel belül.
Futásnak eredt. Lelki szemeivel látta, a kutya kergeti őt, ott liheg a vádlijánál, csak arra vár, hogy megálljon. Már a templomot is elhagyta, de csak futott. A kalap lerepült a fejéről. Nem állt meg, hogy felvegye. Majd vesz másikat, ha megmenekül. Olcsó darab volt, már úgyis ki akarta dobni. Elmosolyodott. Mik nem jutnak eszébe, mikor az életéért fut. Éles fájdalom hasított a lábába, mint annak idején. Megbotlott. A nedves járdán gurult kettőt. Arccal lefelé hason feküdt. Várta, hogy a kutya szétszedi, de nem történt semmi, csupán a saját szívverését hallotta dübörögni a fülében. Így feküdt percekig. Mikor valami megérintette a karját elájult. Arra eszmélt, valaki pofozgatja.
- Hölgyem! Ébresztő!! Térjen már magához, a fene vinné el!
Kinyitotta a szemét. Megkönnyebbült a férfi látásától. Belekapaszkodott.
- Na végre! Ma jó kis versenyfutást rendezett itt kora hajnalban. Mi volt ennyire sürgős? – kérdezte a férfi.
- A kutya!! – nyögte ki nagy nehezen.
- Nem volt itt semmiféle kutya. Azóta figyelem mióta kilépett az utcára.
- Az lehetetlen! Meg is harapott. Nézze meg a lábam! – mutatta a férfi felé.
A lábán nem volt semmi, csupán a régi harapás helye piroslott.