ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

- Kapitány úr, potyautast találtam!
- Az meg hogy lehet, matróz? Erre a hajóra kiírtuk körbe, hogy a potyautas sorsa, merüléssel végződő, hosszan tartó tengeri fürdőzés.
- Talán egy kicsit túlcifráztuk a megfogalmazást és azt hiszem jobb lett volna latin betűkkel kiírni, bár meg kell adni eddig nem voltak ilyen gondjaink. Igaz, ez a hajó akkora, tán észre sem vehettünk minden esetlegesem bepottyanó ilyen jellegű utast, de felelősségem tudatában állítom, hogy szinte teljesen valószínűtlen.
- Mondja kérem, hol találták a potyázót? Ezek általában kötélgöngyölegekben, vagy az áru között rejtőzködnek, gyapotbálákban a fedélzeten. A mi hajónk egészen mást szállít, már nem is merem kimondani, hogy mit...
- Kapitány úr, tudom, hogy nem tudja, ez nem is olyan nagy szégyen. A potyautast, egy, a hajó oldalán himbálózó mentőcsónakban találtuk. Rendkívül akkurátusan berendezkedett. Nem is hittem, hogy létezik ilyen előre megfontolt alak. Egy nagy hálózsákba tekerőzött és onnan nem akaródzott neki kimászni. Mellette lefektetve, két hordó ivóvíznek álcázott bor és a fél legénység számára elegendő száraz élelem hevert.
- Könnyen beszél matróz, rajtam kívül négyen vagyunk a hajón, az ilyen borzasztó nagyokra nem szükséges sok ember, megy az magától is, vagy sehogy.
- Ez most megy, kapitány úr!
- Idehozná a mélytengerit?
- Micsodát kérem?
- Azt a pacákot, aki szegényke itt fog búvárkodni, az óceán közepén. Ez sajnos kikötői parancs, tehát áthághatatlan!
- Ha ilyen szigorúan vesszük a szabályokat, már hozom is...
A mosolyba öltözött szabálysértőt odavezette. Igaz, rendes körülmények között egy szabálysértésért nem jár tengerbehajítás, de a hajókon más élet uralkodik.
- Neve?
- Potya U Tas.
- Tudom, hogy potyautas, de mi a neve?
- Potya U Tas, mint említettem volt.
- Te volnál az, vén csibész? Majd negyven éve láttalak! Évfolyamtársak voltunk, te a selyemhernyó tenyésztő szakon, én tengerészetet tanultam, de mert a két ágazat tulajdonképpen azonos tantárgyanyagot feltételez, az évfolyamot nem választották szét. Mondd, muszáj engem ilyen kellemetlen helyzetbe sodornod?
- Pali, a szabályok azért vannak, hogy áthágjuk őket!
- A szüleid meg is tették, amikor ilyen hátborzongató felelőtlenséggel, mosolyra tekerő nevet adtak neked.
- Potya Tas volnék, de édesapám után, az Ubulból származó "U" előtaggal gazdagítottam a nevemet. Bár, a helyedben nem ócsárolnám drága szüleimet, téged is jól megáldottak.
- Miért, mi bajod a Felk Pállal?
- Édesapád után te is használod az "A" kezdőbetűt, így Felk A Pál lettél.
- Nem egészen értelek, mi köze ennek a potyautashoz?
- Semmi barátom. Kapáld fel a memóriádat!
- Nem vagyok én szántóföld. Matróz, öltözzenek át!
A matróz mozdulatlanságba és az elbizonytalanodás állapotába dermedt.
- Mozogjon, itt én vagyok a parancsnok!
Ruhát cseréltek.
- Nos Tas, már u-tas vagy, de mert a szabályzat, ahogyan a körbe rakott útjelzőkhöz hasonló táblákon olvashatod...
- Nem tudok ilyen betűket elolvasni.
- Az nem számít, én sem, de elmesélték, hogy mi van rajtuk. Ezen a hajón, ha potyautast találunk, a kapitánynak kötelessége a tenger részévé tenni.
- Tehát tengerész lesz belőle.
- Nem tengerész, tengerrész!
- Aha. Be akarsz dobni?
- A potyautast dobjuk be, most ő a dublőröd. Légy oly kedves, kötözd át, én idehívom a másik három lézengőt és intézkedünk.
- Mindig emberségesebb élőlény voltál, muszáj kioltani bárki életét?
- Másét nem, csak a potyautasét!
- Figyelj, a következőt ajánlom: Legyen az ember a vízben változat!
- Nem értelek, Potya U Tas...
- Hogyhogy, Felk A Pál? Mondtam már, hogy kapáld fel agyad barázdáit és gondolkodj. Még mindig nem tetted meg?
- Utáltam a rébuszokat, mire célzol?
- Arra, kérlek szépen, hogy amikor az első kikötő közvetlen közelébe érünk, ezt az embert, vagy bárki mást bedobjuk a tengerbe, aki majd torkaszakadtából ordítja, “segítség, segítség”. Mi természetesen segítünk. Ezzel a módszerrel, potyautazással körbehajóztam a világot, még soha nem kaptak el, mert mindig a kötélcsomók között keresgéltek, a mentőcsónakok átvizsgálása csak ilyen túlbuzgó csíkos ruhásnak juthat eszébe, mint ez a hirtelen civilbe öltöztetett.
- Nem rossz az ötlet, nem rossz! El kell gondolkodnom rajta... Na idefigyeljen fiam – fordult a matróz felé –, tud maga titkot tartani? A fickó remegett, mint a kocsonya, de azért kinyögte.
- Ha az életem múlik rajta, tudok...
- Ha most, holnap, jövőre, vagy az élete utolsó pillanatában elmondja, mehet a víz alá!
- Nálam jobban senki nem tud titkot tartani!
Mondta egészen határozottan meggyőző hangon.
- Akkor öltözzenek vissza!
- Kapáló, te senkiházi, beakarsz dobatni?
- U Tas utas - már nem annyira potya -, berendeztetek neked egy matracot a kapitányi fülkébe, elsodródunk Cintányér szigetéig, ahol a révkalauzolás közben, orrodat befogva betottyansz a tengerbe, mi majd jól kimentünk és megúsztad.
- Mégis rendes ember vagy, látom az agyi barázdákat is felkapáltad, Kapál, kevésbé hivatalosan Pali barátom. Milyen messze van ez a Cintányér sziget?
- Alig ezer tengeri mérföld.
- Kilométerben nem tudnád? Sosem volt erősségem az ilyen tengeri izé mértékegység.
- Ha jó szelünk van, bár nem vitorlással, hanem tankhajóval utazunk, holnap estére befutunk.
- Szóval ez futóverseny!
- Marha! Mars a kapitányi szobába! Megintmatróz, olyan diszkréten vigye oda, ahogy csak tudja! Te meg ki ne mozdulj!
Olyan diszkréten, ahogy csak tudtak, megérkeztek Cintányér kikötőjébe. Már vezette őket a kalauzoló kis hajócska, ami olyan pöttömöcskének tűnt a tohonya tanker mellett, mint egy papírfecni.
- Potya U!
Tas beugrott a tengerbe és természethűen ordította a "segítség, segítség, segítség" ráosztott szöveget. Gikszer történt... Egy mellette elsuhanó hajóról kimentették. A kapitány még annyit látott, hogy a hátához feszítenek valamit és az orra alá dugnak egy papírt, amit fanyalogva ugyan, de egy erősebb hátba bökés után boldog mosollyal ír alá.
Rákérdezett a felvezető hajó parancsnokára.
- Mondja, a Recefice hová tart?
- Olajfúró hajó kérem, valami külön engedéllyel űzik ezt a mocskos disznóságot. Úgy látom, éppen egy új matrózt halásztak. Tizenhét évig tart a szolgálat az Antarktiszon, általában negyvennyolc-tizenkét órás váltásokban. Akkora fizetést ígérnek, hogy - meglehetős túlzással persze - a fél világot megvehetnék belőle, de ezek a tizenhét évek mindig úgy járnak le, hogy a delikvensek örülnek, hogy eljöhetnek. Az utolsó három napban, mindig kitalálnak valami eget verő összeesküvést, szabálysértést, bűncselekményt, vagy bármit, amiben vétkes a felszabadításra váró. Külön alkuval engedik el, melynek értelmében nem adják törvényre, ha lemond a járandóságáról. Kap egy motorcsónakot, két hordó vizet és nyolcvan füstölt halat. Ha hiszi, ha nem, eddig mind hazaérkezett!
Felk A Pál kényelmetlenül nyelt egyet, de annak tudatában, hogy egykori cimboráját végül is nem dobta vízbe, mondjuk egy napi úszásra az első szárazföldtől, ismét kiegyensúlyozott kapitányi nagy hanggal főparancsolt. Egy pillanatra még megfordult és fülig mosollyal integetett
barátja után.