- midőn a Halál meghívta -
A kedves Halál könnyeden
be-, ki- és átlovagolt a Szigeten,
és mondotta jó hangon, szelíden:
„Vén ember! Nem volt még eleged?
Jer velem! Nem éltél tán eleget?
Lángszerelmek és únt szerelmek,
küldött lányok, és kik elküldtenek.
Sok-sok zenék, képek, sörök és felesek.
Tényleg nem volt még eleged?
Lányod, fiad élete jól rendezett,
Áriel is röppen ma szabadon,
fékevesztett Kalibán már
megfékeztetett. Minden varázslásod
jól, szépen befejeztetett.
Mire várnál még? Jer velem!
Elébb át -, aztán kilovagolunk
szigeteden, szigetedről. Gyere!”
”Kedves Halál, bár vártalak régen” –
szól Prospero, ím ígyen –
„és varázspálcámat már
széjjel is törtem: de ma oly ragyogó Ég
és a Nap. Jó meleg is van végre.
Nyáron ne! Ne vígy még,
ne vigyél magaddal, kérlek!
Ugyanis, oly sok még a dolgom: szivárványt
kell tennem lágy alkonyi égre,
virágaim óriásfákká növeszteni végre,
Holdat hordani, vinni bárányfelhőkre…
Nem jönnél vissza ködös decemberbe’?”