Pessoa-tükrök
egy földőlt hétfőből kifolyt a kedd
és buzgón lapátoltam volna vissza
(hogy mentsem a vasárnapot)
de nem lehet
mert sorsod az enyémet beitta
és elsüllyedsz magamban végleg
pedig hajód a mólón billeg (még ki sem futott):
álmot álmodtál nekem létezésnek
ki üveglapodnak foncsora vagyok
*
kút-tükörbe karcolt arc vagyok
melyen keresztül
ismeretlen Mélyig áramlik az ég
hol elsüllyed minden évszak
s szunnyad gubóba zárva
hogy ismét e délutánná megszülessen
nem vagyok más mint önmagam helyettem
anyagtalan réteg két dimenzió között
melyek átszüremlenek belém
és úgy veszik birtokba egymást
hogy engem kioltanak
*
eltátott számba pille száll
merre menj kérdezem m ö g ö t t e m
(ott sokan vagyok)
ám egyre ismétlődik ami nem volt
Semmi vezetékén fut az áram átjár mint elítéltet
s a pille kigyullad a számban
*
leheletemen halott cinegék kérge
aki voltam értem függeszkedik a hóesésre
tó jegén rianás arcomon tolvaj-álca
dörög a jég
fogódzom fénybe és szilánkba
*
sorban állok a tenger előtt
mintha háború szünetében
kenyérért tojásért maradékért
szádban összefut a táj
s érzem sorsomra kulcsolódik
a horizont fogszabályzója
*
láncra-fogtam minden csillagot
gerincem oszlopára kötöttem
végtelen ülőkékben milliárd istennő pörög
átlátszó arcuk lassan láthatóvá válik
s ettől értelmét veszti a majális
a láncokat kioldom
*
örök arányok szerint
sorsom spirálja körém fonódik
üres csigaház senkit sem óv már
mégis rólam mormolnak benne dolgaim
mintha volnál
- alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges