ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Gogó mellett, hat négyzetméteres, semmivel berendezett teljesen sötét szobájában megszólalt a telefon. Olyan igazi régi, kurblisból átalakított, ami azért sem volt hajlandó feladni. Tette a dolgát, akár biciklipumpát is rá lehetett volna szerelni, akkor sem romlik el. Gogó odanyúlt, felemelte a beszélőt és mielőtt annyit mondhatott volna "igen, tessék", egy erélyes hang ráparancsolt.

- Dögölj meg!

Gogó – titkon - titkosszolgálati ügynök volt, fedő munkájával a vágóhídon serénykedett, úgy havonta két-három napot, az ideje többi részét átgyúrva kocsmákban és szórakozóhelyeken töltötte, illetve szorgalmasan besúgott. Engedelmes parancsteljesítő, igen okos ember volt, rögtön megismerte a főnöke hangját.

Az ezredes mindig egy szóba adta a parancsokat, amelyeket kozmetikázás nélkül, lelki békéjének meg nem lazításával, feketén, fehéren teljesített. Megszokta, hogy a legidiótább parancsra is, sarokba állított nyulam-bulamként, illendő viselkedni és merev eleganciájú "értettem" válasz után, bizonyos mérlegeléssel, valamilyen formában, azt illik teljesíteni.

Nem volt gonosz, csak rossz, de nagyon! Ám ettől a parancstól gyorsan kijózanodott. Nagyon felébredt, felpattant és elgondolkodott. Nem volt vicces ember a főnök, igazi ezredes. Haja a hirtelen sokktól piros színű lett. Elővette az ágy melletti nylon szatyrából az utolsó fej hagymát és megette. Megszokta a bizarr ötleteket, ha másról lett volna szó, talán nem is hezitál, belül pengve, de lelki szemei előtt, egy ide-oda dűlt – hófedte -, fekete keresztes temető jelent meg, ahová az ezredes "dögölj meg" parancsára kerültek a bentlakók.

Felhörpintette kávéját a lenti bárban, kért négy dupla konyakot és kidolgozott három parancsteljesítési módszert. Az egyik, hogy végrehajtja a parancsot, a másik hogy törekszik a parancs végrehajtására, a harmadik, hogy megsemmisíti a parancsot. Ez utóbbinál döntött. De ebben a titkosszolgálatban, parancsmegsemmisítésre még soha nem volt példa. Ezért - stratégia váltással - némi csendes meditálás után, tervét tótágas akciónak nevezte el magában.

Beöltözött utcai zsebóra beállítónak és várt. Nem hiába, az ezredes, valamilyen formában mindig ellenőrizte, hogy végrehajtották-e a parancsot. Meg is jelent. Inkognitójának megőrzése érdekében, kék napszemüveget, kecskeszakállt és szafari kalapot öltött. Gogó erről ismerte meg és készségesen ajánlotta ambuláns, zsebóra beállítási szolgáltatását, amit a gyanútlan ezredes el is fogadott. Gogó, talán egy megszeppent mókusra hasonlíthatott leginkább. Az ezredes ezért nem gyanakodott, mikor órájában a pontos idő helyett főnöke halálának időpontját állította be. Ezek a titkosszolgálati órák, ilyen egészen speciális – rongyszaggató - feladatok elvégzésére is alkalmasak.

Gogó hazament, lefeküdt, nyugodtan visszaaludt lekékült sokkjából. Óvatlan volt, túlságosan magabiztos. Megszokta, hogy nagyon összetett a munkája. Rutinszerűen állította be a halál időpontját, a többi funkcióra nem is figyelt, pedig ezek az órák nagyon nagy körültekintést igényelnek.

Főnökének ütött az órája és a "dögölj meg" parancs megsemmisült, ám vele együtt egy mellékfunkció, ebben a pillanatban, a sok-sok kilométernyi távolságból, Gogót a szigorúan titkos helyőrség főhadiszállásának közepén lévő, csapatzászló rúdjának tetejére rántotta.

Most ott lobog, emlékeztetve egy nem teljesített parancsra. A szabályzat szerint, ugyanis, az elhárító elhárítója, elhárítójának elhárítását is magára vonja. Gogó ott lebeg, gondtalan élete után, örök emlékként, soha meg nem ismétlődő, csodás korokra emlékeztetőül. Pedig jól emlékezett, hogy a spicliképző első leckéjén tanították a legfontosabb szabályok legnagyobbikát, a soha szó nem létezik.