Belém furakszik a nem létező.
A mélység bátorságtól éhező
szája tátong.
Kislány hintázgat a szakadék fölött
Huppan egy kő másik kettő között,
órák múlva is kong.
Kitartáshoz imát kontúroz az ég.
Vak félelemből sosem elég,
lezuhan a sablon.
Nyirkos szellő barna hajába tép.
A vad világosság szemei elé lép,
feltűnik egy liliom.
Kicsit lehagytam magam, talán tegnap.
Majd utolér a tettem egy nap,
s kitilt a józanész.
Homályosan lát a szemüveglencse.
Megtörli egy újabb nap - visítani rendre,
sokáig sírni is nehéz.
Nyelvet fagyaszt a fagylalt.
Hazudni tudna a száj, az igazság visszanyalt -
hinta is furán nyikorog.
A mélyben landol a bal ünneplő cipőm.
Soha sem lehetne jobb.
