Písz
Te is csak egy állomás
voltál nekem.
Aztán nem jött busz,
se autó,
se vonat, se villamos,
nem volt sín se
és elfogyott az út is.
Kopott járdaszélen indultam
tovább, tovább...
mint őrült, de jól képzett
katonák követtek
a holnap nem fog fájni;
csak most ne sírj
mondatok.
S úgy féltem,
ha visszanézek,
ott is maradok,
hogy távolba feszült
tekintetem,
légzésem -igaz- még olykor
szaggatott,
de volt.
S annyiszor harapott
ajkamba az idegesség,
vagy csalókát álmodtam veled,
hogy úgy döntöttem,
többé nincs rólad,
vagy hogy ő..
és elhagyott..
milyen ostoba is vagyok,
amikor tudtam,
nálad nem tapad meg
holmi elvárás..
Leltárba vetted női létem,
végül -mint ki jól végezte dolgát-,
szamaradra ültél,
fogtad bájerőd
és huss,
sose voltál.
Szidtalak:
szomorodna meg
a szürke szíve.
Mára csak foszlány vagy,
és émelyítően rossz,
hogy akárhová megyek,
mindig ott villogsz
minden megállóban,
buszon,
vonaton,
villamoson,
sínen..
de leginkább azon a járdaszélen,
amelyiken ballagok.
- Tóth Zita Emese alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges