ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A frissen sajgó lelkű Katica, körülnézett. Bár fázott, de valamit hallani akart és bekapcsolta a ventilátort. Nézte, ahogyan a szellő lebegteti a karnisról lelógó függöny mintáit, aztán oldalra támasztott matracát nehézkesen, kemény sezlonjára cipelte és csak úgy párna nélkül, ahogy volt, leheveredett egy szál pléd alá.
Fájdogált mindene, ami a mellkasban, fejben és általában bárhol fájni tud. Remélte, talán a kimerültség álomba segíti, de megcsörrent a telefon. Felült, megfogta, jámbor nyugalommal elsétált a fürdőszobáig és éppen ejteni akarta, hogy lehúzza végre az örökös zaklatót, de - egy zokogásból röhögőgörcsbe fordult - elnémulás megakadályozta. Lenyomta a zöld gombot és beleszólt.
- Kézcsókom hölgyem - válaszolt, egy kifogástalan modorú úriember hangutánzata -, ön nyert!
- Nem szeretem a vicceket - keseregte a kagylóba Katica -, húzós napom volt és az előzőek is alaposan megdaráltak.
- Fel a fejjel csókolom, ön nyert! Cserép Edének hívnak, a robogó recéző vezetőségi tagja vagyok, legfelső szinten. Számoljon el magában háromig, ne nézzen sehova. A hangjából ítélve - megbocsájt, de úgy vélem - túl van a negyvenen és innen a hatvanon. A robogókat, főleg a recézetteket, szép számú izmos ifjú kedveli.
- Igen tudom, száguldoznak mint a hülyék, alig tizennyolc évesen és vagy engem ütnek el, vagy magukat fuvarozzák egy kamion alá.
- Megbocsásson, igen borongós, már-már kegyetlen szépségű, kegyed hangja. - válaszolt valamivel kevésbé udvariasan és egy teljes rakomány csúszós nyálassággal fűszerezve.
- Ez mind szép amit mondott, de nem szoktam motorozni.
- Asszonyom, ön nem motort nyert, hanem motorost! Kisorsoltunk magának egy szálfa erős, egészséges gyereket. Fiatalt, izmosat, akinek más vágya sincs, mint kiskegyed óhajait teljesíteni, egy kerek héten át.
- Jaj de jó! Megoldódik a mosogatás, főzés, takarítás, porszívózás, bevásárlás!
- Félre méltóztatik érteni, kizárólag a kegyed lapos és üres szerelmi életét fogja gömbölyíteni és betölteni.
Katica lekerekedett - elsősorban szemeiben -, aztán egy nagy nyelés után visszakérdezett.
- Mit is mondott, milyenek ezek a srácok?
- Egy van kedves hölgyem és most kapaszkodjon meg, saját magamról van szó, a csúcsvezetőről. Ekkora mázlija is csak magának és nekem lehet. Egyszerre, egymással szemben, két géppel végeztük a sorsolást. Az egyikben a kedves haszonélvezők, a másikban - minden recézett robogós - szálfa legény neve.
- Megnyugtatott… Egyszerre dobta ki mind a kettőnk nevét?
- Úgy van kedves asszonyom!
- Bocsánatot kérek, mihez hasonlítaná magát? Jegenye, nyár, bükk, tölgy, fenyő, netán nyír?
A vonal másik végén, kicsit meghökkent a társalgás kezdeményezője, de végiggondolva, hogy egy ilyen legénynyerő nő mit is akarhat, rávágta.
- Engem tölgynek képzeljen, vaskos izom kötegekkel, középtájon egy meglett fenyővel.
- Jaj de jó, jaj de jó! - tapsikolta Katica - Kérem, jöjjön azonnal!
- Már megyek is cicám, a címedet lécci dobd ide, eszem a szíved, meg a zúzád! – nyeglézte a recétlen, sosem volt nagyfőnök.
- A címem, Fatelep utca 62. Mire ideérsz, szólok a favágóknak, hogy egy tölgyet és egy fenyőt kell felvágni. Előkészíttetem a fűrészeiket. Még egyetlen telemre sem nyertem ingyen tüzelőt!
A vonal túlsó végén, szó szakadt, szinte lehelettelenül.
- Tudja mit fájlalok legjobban - tetézte még a búját, sokkját mindinkább kinövő nő, aki már nem is bánta, hogy ezt a kis rondaság telefont nem adta a szennyvizeseknek -, úgy vágytam kolbászt nyerni - mondta szinte kéjes hangon -, mert a darált kolbásznál semmit nem szeretek jobban! De kár…
Valamiért, a recézett modorú fölény, arra az alkalomra némaságot fogadott és lenyomta, pedig Katica olyan szívesen elmagyarázott volna neki még néhány apróságot, a szeletelt kifliről, kettétört bumerángról, de nem tehette. Így lélekben megkönnyebbülten, vihogva mászott fekvőhelyére. Talán soha nem aludt olyan jól, mint azon az éjszakán.