ahogy véget ér már kezdődik is elölről
mert sosem ér véget és sosem kezdődik
fektetett nyolcasok vergődnek
kiszáradt évszakok bitumenes vízmosásában
nem hallani a sikolyokat de valahogy mégis
érzed a ledarált idő morzsányi darabjait bőrödön
csillagszikrák holdszemcsék szerelemhamu
állandóság kaméleon köntösben
tükörképed megkopott álom szárítókötélre feszítve
a jössz felém illúziója rozsdás repeszszilánk
távolodunk mint ismeretlen naprendszerek
nem tudom kinyitni ezt az üveget nélküled
nem tudom kinyitni ezt az üveget
nem tudom kinyitni
nem tudom
nem
ne