negyven daktilus
Néma imát szaval értem az éjjel,
a kedvesem írta a szélnek a szót,
pici angyalok úsztak a légben el érte,
de nem nekem adta az Isten a jót.
Leteszem szabad ágyra a pajzsom,
az égi király szeme véd.
Veled én soha tán nem is alszom,
a csillagom őrzi az ócska reményt,
mit a két karod éltet az álmaimon.
Milyen esztelen így ez a vágy ma,
ha korhelyek öntik a bort, s poharam remeg.
Mondd, Uram, éghet-e gyertya a szélben?
Az éveket érzem a fogsoromon.
Meseként suhan el velem itt ez az élet,
a törpe is ott ül az asztalomon.
Nekem énekel este a herceg,
a lant a kezében a nyári eső,
dala messzire hallik az éjben,
a függönyön át ide jő.
Uram, éghet-e gyertya a szélben?
A függönyöm elszakad,
és lyukas ablakomon berepülnek
a bús denevér-hadak...
______________________
2009 nyara
- Pongrácz Ágnes alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges