Nem mondhatom el fájdalmam senkinek,
úgy járok a földön, mint egy idegen.
Holt tenger a szívem, szenvednie kell.
Belül folyik vére a sebeimnek.
Csak én tudhatom, hogy lelkem mért remeg
s mennyi vágyat fojtok vissza magamban,
vajúdva a ki nem mondott szavakban.
Ne félj Kedvesem, amikor féltelek .
Csak érezd, mit súg a csend, a hallgatás.
A kiejtett szó csalfa dallamvarázs,
kósza fények árnya az ég peremén.
A szavaknál több kell, ami visszatart.
A bűnbeesésre nincs már több malaszt,
oldozz fel, még ha meg sem érdemelném.