ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

- az előszót írta,
a verseket fordította
és közreadja,
Gyuróti Mari -

*Nagyalaki Honfi Gyicső méltatlanul elfeledett magyar költő, aki ugyan évtizedekig Tekugara-mit-Tschingurában alkotott és nem idehaza, ám költészete mindvégig megőrizte a Kürt utcai tájak ízét, varázsát, hangulatát, így ízig-vérig magyar költészet.
Gyicső - jó barátom - 1908. május 31-én született Budapesten, a Kürt utca 108/c-ben.
Apja csavargyári szegletportás, anyja lopakodónő volt, a család tehát sokat nélkülözött, és ez különösen azért hatott rendkívül erőteljesen a Nagyalakiakra, mert múltjukban ősmagyar értékek, felsőbbrendű reminiszcenciák éltek élénken.
A család ősei egykor ugyanis a Vereckénél szorosan hont foglaló ősmagyarok első hullámával érkeztek a Kárpát-medencébe, és hosszú évszázadokig megőrizték a család ősi, nemesi rangját.

A nélkülözések sem tarthatták vissza a szülőket attól, hogy gyermeküket iskoláztassák, így Gyicső a Hutyra Ferenc utcai elemi iskolába, majd a Rottenbiller utcai főgimnáziumba járt, innen egyenesen vezetett útja a szegedi Egyetem Bölcsészeti karára: filológiát, filozófiát, filologicát és filogenezist tanult, közben spanyol, angol, burdu nyelvet.
Az egyetemi évek alatt megismerkedett József Attilával, Radnóti Miklóssal, ám ezek a jelentéktelenebb művészek alig hatottak gondolkodásának, költészetének alakulására, annál inkább Hamari Badar Levente, neves föl-alvidéki költő alkotásai, majd később személyes barátsága.

Gyicső verseiben mindenek előtt a szürrealista vonások dominálnak, képei erőteljesek, nehezen megfejthetőek, de mindig lenyűgözően pontosak, szabatosak.
Nagyalaki művészetének jellemző vonása továbbá, hogy a magyarság ősi lírájának értékeit képes volt egyesíteni a modern kor költészeti törekvéseivel, így művei egyszerre tiszta magyarságúak, a puszták távoli illatát őrzik, ugyanakkor Párizs, London és Abádszalók huszadik századi levegője szaglik.

A megaláztatásokat és nélkülözéseket megelégelve Gyicső előbb Kanadába, majd Tekugarába emigrált, ahol is kiválóan elsajátította a közép-tschingura nyelvet, és élete hátralévő esztendeiben ezen a nyelven alkotott.

Tekugarában jártamban-keltemben betévedtem abba a villába, ahol egy ládafi'ban megleltem Nagyalaki füzetbe fűzött, tschingura nyelven írt költeményeit.
A tschingurán nyelv rendkívüli dallama talán a világ minden nyelve közül a legalkalmasabb a versírásra: tiszta zene ez a nyelv, tiszta ritmus és dallam: a szürrealista képek, mélyükben őshun-magyar gondolatisággal ötvöződnek Nagyalaki tekugarai verseiben a hihetetlenül bravúros zeneiséggel, melyet minden igyekezetem dacára is csak nehezen tudtam átültetni anyanyelvünkre.
Csak sajnálhatjuk, hogy e gyönyörű remekművek nem magyar nyelven születtek.

Gyicső – kedves barátom – 1958. december másodikán halt meg, kőhányásban, messze, messze szülőföldjétől.
Ma – mintegy mutatóban – két versét teszem ide, kötetre menendő Nagyalaki fordításaimból.

Íme a Versek:

Óda egy trombás pompitáshoz

Lenn, fűben lomha már a dobüstöm:
számában szemérmes az én-füstöm.
Nem fér be szemébe már a szakájjam,
a szakéjnek minden nom ára,
és aki zsimukál: vemszíbe, lébe talál.

Az a jó majakaji bitrombás egy jó fej, de nem ás!
Hogy fér egy bitrombába ennyi láz, így nem fúj, ki nem más.
Úgy hívják, ragyaujjú bitrombás, a foga vakít, kár hogy tahó. .
Nézete egzotikus csábítás, egyszerre andalít és láz-zrí-tó.

Ő lékelő, akár egy brit naszád, de ő a lángolás:
ajakaiban is olyan ritkaság, egy ilyen trombás pompitás.

És íme a másik:

Naterenció Léna Himnusza

(Naterenció Léna az egyik legjelentősebb
tekugara-mit-tschingura-béli
szabadsághős: ezt a Gyicső által hozzáírt himnuszt
ma is gyakran énekelik Tekugarában)

Tschingura madárnak tépése lobog.
Elsülő ének a légre bog.
Fajbéli lényözön öledre leszáll,
kézben a kéz és az állhoz a váll.
Repülj el tángáló, szűzszínű zászló,
etess: a vejek árján érsz!
Helyezz a varra, sok sápadt sarcra
terítsd a bajnak hínárját.

Áll a szálunk, a vasstég tele Für.
Ráncban az építő arcos hőkül.
Kákavivők fezén pörög a kilincs,
tízig a bűz, de Timitsa, az nincs.
Állj el a szelükre, hívjad az ángyod,
és bőgesd át rab a vállat!
Fagyunk: egy jobb kedd kőkatonái,
lesünk! Egy lőttes cselcsapat.