Hátam mögött esőket ébresztenek az erdők
kikopott párnáim szélén vágy és álom
hempereg kifosztva lélegzetem
minden aranyát és megemelve
a betonból épült város hangjait nevemet suttogják.
Sehonnan nem jövő idegenek taposnak
lábam nyomán temetkeznek bőröm alá
kortyolják nevetve szomjam minden kínját
lenyúzott filmeket vetítenek szemhéjam mögé
arról hogy éberen állok éj ajtaja előtt.
Kitépett ereimből vér tolul a Hold felé
nem beszélő árnyak húzzák a bőrt
ölelni indult kezek tépnek a hajba
látlak ahogy öltözöl magadra húzod
a tv utolsó villanásait a váll kitakarva.
Mondd hogy itt jártál és autókba ülve
az utcán végig ahol süppedő járdák
nyelték el mélyülő hangomat ahogy
érted kiáltott szavakat végeztek ki
a szürkében villogó falak és minden más elaludt.
Emlékszem minden szóra a folyók partján
minden kő a szerelmem amire mezítláb léptél
és most arctalan éjszaka terít be sötétkék
álmatlanság leplével és nem hoz el nem visz el
itt maradt lázmérők higanyát fröcsköli az arcomba.
Tudod mindenről van néhány film a fejemben
ébredések narancshéj udvarán állva várom
a kávén túl induló dolgokat hogy fejemre
hulljanak végre és reggelbe mártott
szerelem szakítsa a bőrt tépje a felhőket szét.
Most jobb hogy vérzem cseppeket számolva
hanyatt és vitorlák sós árnya mar a szembe
önmagukból kiforduló dolgokat vágok
a falnak hogy felfalhassam a zajt
helyetted de az idő lassan folyik a falról.
És most elköszönve hóesést kívántam meg
tél fehér buszokra szállnék délnek
hogy remegő kezekkel merüljek a napba
mindentől megfosztva meztelen mint a csontok
a bőr alatti tájban lélegző erdők szélén várlak
2012-03-08