Mint akit valaki itt felejtett
Lábamhoz szelídül
az alkony kutyahűséggel
megenyhült a meleg
halkan susog dorombol
bronzaranyba bújva
a parti nádas
elterült a Nap
el is vérzik
végigtapogat rajtam
hulló fénye
fejem alatt a Föld
felettem az Ég
lámpást tartok
porszem magamnak
hogy lássam
felhő se rezdül
harmat se hull
sírt ás a magány bennem
s fájón betemet
haldoklik a nyár is
elém terített szőnyege
halotti lepel
avart zörrent valahol
rajta a búvó szél
Szerelmünk nyomát keresem
göngyölt az idő körbe vesz
rám vadászik minden perc
földig sújt kín és fájdalom
könnye se hull a mának
ölelik egymást
bíborvörös árnyak
mint megcsalt szeretők
levetik magukról ruháikat
hegyek
városok
legelők
Ülök
a semmiben
sorsomon velük
így osztozkodom
lámpám rég széthullt
csillagok fénye lett
magamra maradtam
a csendben egyedül
mint akit valaki
itt felejtett
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges