... mindig sietős utam, hazafelé'
l.
... ahol megúszta a táj a jégverést
oda leszállt a béke, szárnyai alatt
éled az élet!
ma kényeztet a szeleburdivá serdült
természet -azzal, hogy felhőtlen kék egével
zöld árnyalatai közé egyenlőségjelet tett
összeboronálta, csúnyát a széppel
ll.
szeretem ezt a vidéket
kell a szememnek az ismerős
a tudott; szeretem a borgőzös
hangon lármás hatvani aluljárót
a tarjáni piros-motorvonatot
csak a várakozás ne bosszúsággal telne, mert
a pályaudvar sínpárjain firkált oldalú megalázott
szerelvények húznak el mellettem
Indulunk: megyünk tovább, vár a szeretett
hazai táj!
lll.
sose unom meg... csillapíthatatlan éhséggel
harapom látványát
Itt: Pásztó környékén nyújtja be lábát
Nógrádba, a fenséges Mátra; a távolság lazúrjával
tarra vágott fofhíjait is belemossa a tájba
színes bogarak módjára a látóhatáron innen
autók kergetik egymást; - völgyekbe bújt falvak
szántók váltakoznak csinos magaslatokkal,
amik ugyan nem érnek az égig, de egytől egyig
szeretetre méltóak
Felállva tisztelgek a magukra hagyott
meddőhányóknak, honnan szén és bányász rég
megszökött... már csak át kell haladnom
a gyáraitól megfosztott városon és láthatom
heverő, félkönyékre ereszkedő büszke Karancsom!
állok; - nézem felhőktől árnyékolt zöldbe öltözött
domborulatait: - Várom, hogy int
- ettől mégjobban érezném, hogy itthon-vagyok' megint
2009. június 14.
- Bozó Éva alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges