Egy árva sor. Forgatod nyelved hegyén.
Valljon színt! Van-e íze, sója, súlya?
S lehet-e belőle – van-e rá remény? –
zöldágból kapu, amelyen átbújva
túljuthatsz árkon, bokron, völgyön, hegyen,
míg rá nem érzel: túlmutat önmagán
az a sor is, s megered, hogy több legyen.
Innentől ami még rajtad áll, talán
csak az, hogy ott vagy. Minden más: kegyelem.