Milyen kár!
„Ne haragudj! Nem tudok táncolni.” –
mondom a kedves leánynak, ki hív
(magam sem értem, miért épp engem)
táncolni.
Valamikor tán tudtam tvisztelni,
de hol az a zenekar, mely azt játszik?
(A Balaton tán még olykor, de egy
ideje Víg Mihály sem erőlködik.)
„Kár!” – szól a lány, ki lányom lehetne
(esetleg unokám). „Kár.” – vélekedem
magam is. Kár, hogy nem tudok táncolni,
tvisztet meg senki sem jár. Kár, hogy most
jössz kislány, kár hogy ily vén vagyok már,
kár, hogy oly későn születtél, vagy én
születtem túl korán. Kár, hogy oly sok
barátom halott, meg apám meg anyám
meg Éva is. Kár, hogy annyi, annyi
sok szerelmemről nem tudok semmit:
kár, hogy nem mehetek el veled táncolni,
te nagyon kedves kislány, ki unokám
lehetnél. Milyen kár – tényleg -,
hogy nem tudok táncolni.
- Kavyamitra Maróti György alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges