Menekülés
A Nap felkel, este lenyugszik,
talán lelked is megnyugszik
egyszer, ha majd jó idő lesz,
ha szelet kapsz a repüléshez.
Felkelsz, jársz, este lefekszel,
egyedül vagy a félelemmel.
Sötétnél is sötétebb itt.
Most megölnél valakít.
Vagy megölelnél,
hogy ne érezd
temetőnek a sötétet.
Átkozottul fáj a hajnal.
Rád hajol kibontott hajjal,
kócosan, megszégyenülten
fekszel néma ébrenlétben,
mellkasodban mázsa szikla
jön-megy le-fel, oda-vissza...
Kínszenvedés minden éjjel
ölelkezni a sötéttel.
És a nappal! A világos
ma is kiábrándulást hoz!
Ernyedt árnyak furcsa kéjjel
himbálóznak szerte-széjjel,
kötelet fonva az agyra.
Menekülnél, hogyha hagyna.
- P. Tóth Irén alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges