Mementó
Anyám ül a kertben a hűvös fák alatt
ajkán szelíd csendben
harmatos dal fakad
megfáradt levelek közt
elalélt
a szél
titkon dédelgetett
vágyairól beszél
füstezüst hajára koronát von a Nap
játszanak szemében
villódzó
sugarak
Szívembe így került
fájón vérbe marva
mint cizellált betűk az ősi aranyba
így bukkan ma is fel
így marad meg nekem
mint fénylő égi jel mennydörgő éjjelen
félbetört varázsa
amit a sors adott
bővizű forrás ma
felüdít
szomjat olt
Őrzöm féltett kincsként
míg a szívem dobban
szomorú
szép szemét
fenn a csillagokban
keres-édes szavát
viharba kiáltón
könnyei harmatát a nyíló virágon
Ő csak ül a kertben
égi hársak alatt
ajkán szelíd csendben mindig
hallom a dalt
mint örökké vált hang a szakadt
lemezen
mélyen sebet szántnak
testemen
lelkemen
s látom hogy integet
mint régen ugyanúgy
még a mennybolt felett millió
csillag gyúl
újra vele vagyok
már fogja a kezem
elment Ő
itt hagyott
miért
nem kérdezem
csak lehullok elé mint az őszi zápor
megfürösztöm testét
az égi párnákon
s a fénylő messzeség
mély álomba repít
Összerakom mindég
széthullt
emlékeit
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges