ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Gusztáv, már nem is emlékezett, mióta öklözött. Igaz, neki voltak a legnagyobb praclijai, ezért magának kellett kesztyűt gyártania. Sem az egyesületnél, sem a kereskedelemben hasonló méretű ütéstompítót nem tudott beszerezni. Aranykezű volt, akár focistáéknál az aranylábú. Általában, a második perc végére letudta ellenfeleit, és nyerte az öveket, érmeket, minden egyebet, amikor a mester odalépett hozzá:

— Gusztikám, az utolsó mérkőzésed aranyövét, légy szíves hozd be az egyesületi székház dísztermébe! Ha körülnézel, épp a te csodálatos öved hiányzik. Érmek, oklevelek és elnyert vándorövek is koszorúzzák körbe a falat, de gondolj bele, a Gusztáv név megint szép lehet.

— Főnök, én a mai napig meg voltam győződve, hogy folyamatosan szép a nevem, hiszen zsinórba nyerem a mérkőzéseket. Nem rossz az ütőerőm, ezért sohasem kínlódom egy menetnél többet.

— Te csak hozd be fiam! Ott a sarokban, innen eddig, ezen a polcon szépen végigfekteted.

Gusztáv nem sokat vacillált, örült egy kis reklámfélének, bár az előcsarnokot nem nagyon bámulták a járókelők. Általában ő sem nézte melyik érem, vagy öv éppen kié, de a góré szavát nem árt komolyan venni. Ez a mester olyan távoli mester volt csak, szinte mindenki maszek módon edzette magát.

Néhány órával később, nagyot koppant álla a parketten, mikor meglátta az araszos méretű réztáblát, gravírozott írással, a következő szöveggel:

„Gusztáv, ugyan a mi emberünk, de brutális szakosztálysértését kénytelenek vagyunk felróni neki. Az övre, gyártója felírta saját elérhetőségét, ezért emberünk, jóakaratunk ellenére sem illeszthette volna ide ezt az díjat. Ráadásul, alig olvasható pöttöm betűkkel, egy egyesület nevét is kiolvasni vélem, Company néven.”

Gusztáv megvakarta fejét, megpróbált érintkezésbe lépni edzőjével, de a mester köddé vált. Így aztán elrohant az első gravírozó műhelyig, és hasonló méretű táblára vésette:

„Mester, nem találtam sehol, de ha kevesli, odaírhatom a többi gyártó nevét is. Sőt, elnézését kérem, hogy csak egy egyesület — sosem hallottam a Company nevű egyesületről — nevét olvashatják. Összekaparok még néhány nevet, ahol már megfordultam, hogy kedvére tegyek.”

Újabb edzés következett, de a frissítő elfogyasztása elmaradt. Gusztáv az előcsarnokban nekiment egy igen szembeötlő, négyzetméteres réztáblának:

„Gusztikám, legyél olyan kedves eltávolítani idesanyarított, minden csapat iránti lojalitást felrúgó, pocskondiázó tábládat, hiszen itt a Company mellett az LTD, GT, KFT és egyéb vállalatok nevét is reklámozod.”

Gusztáv valahogy elcsípte az öreget és rimánkodóan, de mérgesen odacsattintotta:

— Főnök, senkit nem akarok leütni a ringen kívül, arra kérem, ezt a marhaságot gyorsan tessék eltávolítani, ilyen vállalatok nincsenek is! Direkt azért írtam így, hogy… De tudja mit, ha annyira hiányolja, összeszedek egy nagy csomó vállalatot, meg legalább nyolc-tíz korábbi egyesületemet, és azokat is odarakom, hogy örüljön!

Mire az elméleti főnök szóhoz jutott volna, nagy kezű öklösünk már fordult is a vésnöktől, és odarakta kiengesztelő tábláját. Ettől a főnök, buksiját megvakarva dicsérte:

— Ez már más, de azért nem teljesen helyénvaló, a házirend tiltja…

— Főnök, kérem szépen — fogta sanyarúra szavát Guszti —, maga is ott volt, mikor kiütöttem Konokot, azt hiszem negyvenkét másodperc alatt. Nem én csináltam ezt a — kerülném a ronda szavakat — prostituált övet. Maga vette át, nálam jobban látta, mi van rávésve.

A mester meglapogatta vállát, aztán hazamentek. Guszti vakarózott és gondolkodott, mit kéne csinálni. Kiengesztelje, vagy inkább hagyja a fenébe? Valószínűleg úgyis kiengesztelődött, nem csinált semmit, csak teljesítette kérését. Hiszen kevesellte a vállalatra utalókat, ezért odaírt még néhányat és egyesületeteket is.

Másnap reggel, ajtó nagyságú vésett táblán olvasta:

„Gusztikánk, semmibe vetted megbecsülésre méltó tagságodat, ezért megrovásban részesítünk, tételesen felsorolva. Másodszor is válaszolni mertél, kérdezés nélkül és le merted írni azt, amire megkértünk. Össze-vissza szaladgáltál pihenőidődben, semmibe vetted szakosztályunk szabályzatának szabályzatát, goromba voltál és azt hazudtad, hogy máshol ezt nyugodtan megcsinálhatod. A vezetőedzőt megvádoltad, hogy látta ármánykodásodat. Amennyiben hat napon belül hasonló vétséget követsz el, azonnali hatállyal kizárunk! Döntésünk enyheségét, ökleid nagyságából fakadó hátrányos helyzeted befolyásolta. Ha újra elveszíted a kontrollt és a kérdésekre mersz válaszolni, azonnal kizárunk. Jegyezd meg, hat próbanapod van! Máskor figyelj mesteredre, és tartsd be utasításait. Légy körültekintő, és ha szétesőben is van a székház, akkor is hazudd azt, hogy nem igaz, erős alapokon áll. Legyél büszke erre a hatalmas rézajtóra!”

Guszti nem volt büszke, főleg arra nem, hogy az aláíró — ki tudja miért —, a gyúró segédjének segédje volt. Gyökeres lépésre szánta el magát, SMS-ben kérte azonnali felszabadítását. Más sportolókkal ellentétben, előrelátóan olyan szerződést írt alá, aminek értelmében bármikor kérhette a tagság megszüntetését.

Várt, de nem jött válasz. Küldött még kettőt, aztán három-négy nap után bement a székházba, összeszedte a súlyos réztáblákat, alanyi jogon a sajátjának tekintve őket. Eltávolította azokat, és a portásfülke mellett — emlékezett, hogy szerződésben feljogosította magát, tehát nem követ el szabálysértést — bicskájával hosszanti irányban, kicsit kacskaringósan bár, de kihúzta nevét a tagok névsorából.