ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Szabóék élete, vöröslő égbolt alatti suta sötétség volt addig a napig, míg - Szabó úr és Szabóné, egyszóval Szabóék, a Szabó család, nem az a bizonyos, csak egy csendes jelenkori utánzat - közös elhatározással , meg nem szerezte, a kis piros virágokkal befestett, rózsaszín füsttel körbegomolygatott, műaranyhal akvárium szobás idilljét.
Szabóné, előbb apró vízi iszonyatok másáról - dús fantáziájú agyában született -, köröm gyönyörűségeket biggyesztett mind a tíz, meglevő ujjára. Mikor Szabó úr - közvetlen nevüket Taylorra cserélése után -, végre fél méter átmérőjű álommedalionját, karvastagságú, toalettpapír gurigákról mintázott nyakláncán, a gerincferdülést is bátran vállalva hasán tudta, mint egy golyóálló mellényt, már csak az összes háziállat, színpompás, szarvasagancsokkal történő feldíszítése hiányzott.
Nem volt olcsó mulatság, sem túl nagy munka. Ezek ugyanis, a praktikum jegyében, egytől egyig műanyag állatok voltak.
Itt, természetszerűen csúszott be egy kis, előre nem várt gikszer. Vágyaik teljesülése után, ahogyan szokott, új, s még újabbak bontakoztak ki, szemeik másfél méterre elterülő horizontjának délibábján, az északi bábon és minden égtájon. Előbb piros mézeskalácsszív utánzatokkal tapétázták ki, másfél szobás lakásukat, majd Taylor asszony boldogságára, igazi hattyúúsztatót csináltak a konyhai mosogatóból. Lila, lebegő, életnagyságú gumihattyúval.
A mosogató formáját Taylor úr- aki egy vak hangot nem tudott angolul, de ez a név az a név, ami illik hozzá- egy megilletődött, tengeri naplementés poszterbámulás után, maga csinálta, két saját kezével. Mert hőn szeretett, egyetlen párja a csokoládét mindennél jobban szerette, a fürdőszobát mindenestől, a csokoládé - formai és színbéli árnyalatainak pazar keverékével - gyönyörítette, nyolcvanhétezer, egyforma, apró nipp csodát beléjük ragasztva.
A lakás növényzetét vághatatlan és törhetetlen - kicsi, mosolygós, két hátsó lábán álldogáló, kövérkés, világoszöld kismalacok tartotta - virágcserép gólyafészkekbe rakták, melyek szélén két darab, egy lábon álldogáló, szemüveges gólyát helyeztek el.
A lakás lassan megtelt. Soha senki nem látott náluk kiegyensúlyozottabb lelkületű párt, pedig esőben, fagyban, télen, nyáron, sötétedés után a tetőre kényszerültek hálószobájuk helyett, egy sokad osztályú sátorban éjszakázni, a hajnalpír első megjelenéséig. Hiszen egy olyan gyönyörű lakásba, ahol a sok felbecsülhetetlen szépség között, már hálóhely alig maradt és még a levegőben is - teljes valóságképet visszatükröző -, felfújt gumi (de tökéletes cserépnek látszó) nagy, csodálkozószemű malacperselyek ütköztek, a szivárvány minden árnyalatára festett, hasonlóan élethű vízilovakkal, nem rondíthattak bele.
A takarítás megoldása, folyamatos, boldogító elfoglaltság volt. Összes szabadidejük, minden másodpercében, lábujjhegyen oldalazva törölgettek, pucolgattak.
Csak Taylor asszony tudta az - ősember kardigán-imitációval fedett, sárgás műmárványlapos, - enyhén domborult, öles katicabogár padlóburkolatot, guggolva, vigyázva, kizárólag kézzel takarítani. Soha nem mentek társaságba, vendéget sem hívtak néhány szörnyű alkalmat leszámítva. Ezeket, lakásvédő programjukkal, étteremben, vagy cukrászdában bonyolították le, kénytelen fogadott vendégeikkel.
Az összes egyéb időt - munka, éjjeli sátorozás és folytonos takarításon kívül - az egy helyben álldogáló, nyakmozgatásos, jobbra-balra gyönyörködéssel töltötték.
Ma, mikor szép unokáikban telhetne örömük és ezeknek bennük, hálát adnak a sorsnak, hogy kicselezték az elcsaládosulás szörnyűségét. Mi lenne akkor ezzel a sok gyönyörűséggel? Most, a kilencvenhetedik évükben, éppen egy lebegő, teljes szobor méretű, műdelfinárium beszerzésén ügyködnek. Ennek a kivitelezése még huszonöt teljes évüket cuppantja el, de legalább nem értelmetlenül, ahogyan eddig sem.