Léted ha kutatom
Uram!
Léted ha kutatom, nem gondolhatok másra,
mint a bennem feszülő megszállott akarásra;
meghúzódsz csendben, tervek, remények
elfúló motorját pörgeted fel, ha kérlek;
szólítlak, hívlak, hiszem, hozzád beszélek,
különös kapcsolat, akár a gyermek, félek
elveszíthetem amit e rejtett tudatalatti jelent,
a kapaszkodót, a bennem élő mégis idegent,
mozaikszínekben elmém tükre, ha fénylik,
ha szavaim, hogy légy, jelenléted igénylik,
valómba testetlen éltető erő áramlik át,
lelkemre fonódik, aléltra, pálmaág,
s az te vagy Uram! Vagy mégis én vagyok?
Vajon én akarom-e, ahogy te akarod,
vagy csak hiszem, s a feszülő akarat bennem
játékszer, csupán eszköz, hatalom kezedben
s én marionett bábú, a dróton rángatott,
dölyfösen enyémnek tartom a gondolatot?
Beléd kapaszkodom, ne hagyj el, kérlek,
engedd meg nekem, esztelen szegénynek,
hadd higgyem, tőlem származnak a fények,
akarásom naponta magam termetem újra,
az erő, ami izmaim keményebbre gyúrja
a bennem buzgó szent forrás szülötte,
belemerítkezem, kortyolok belőle …
Időterembe mára nem maradt másom
Uram! csak e csökönyös hit, az akarásom,
léted, ha kutatom, nem gondolhatok másra,
mint a bennem feszülő megszállott akarásra.
2010
- koosán ildikó alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges