ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Szereplők:

F   :- A férfi
FN   : - Hímnemű narrátor. Gúnyos. Luciferi.
N : - A nő. A kegyetlenül szerelmes, érzéketlen-érzékeny, sokat járt vámpír, később ex-vámpír.
NN : - Nőnemű narrátor. Nem gúnyos. Tárgyilagos. Sejtelmes. A háttérből szól.
A   : - A pókanya.
KAR - A kar. Némely előadásokon ugyanaz a színész játssza egyedül, mint az anyát. Általában a kar első és második tagja nőnemű, a kar harmadik - férfi - tagja mögöttük ül egy eggyel feljebbi lépcsőfokon. A kar skandál. Vagy nyög. Más szerepe nincs, csak ha átgondoljuk.

Nem beszélnek:

L    A lány. F    szerelme. És viszont.

Helyszínek:

Ágy egy szobában valahol Erdélyben, ablak, ég, őr, galaxisok, stb., majd a pókanya hálója és környéke, ahol az első felvonás játszódna, ha lenne. Említésre kerül még valami katlan és egy másik szoba ugyanabban a házban. Ahol az ágy van mármint. Ahol - a másik szobában . a másik, itt nem szereplő lány feküdt. a meg nem írt második felvonásban. Szilánkokon.

FN : A Pókasszony fáradt. Szól:

A  : Teleszőttem már az egész házat. (körbemutat a galaxisok felé)
Nincs senki, senki, aki nálam többet láthat.
Félhomály. Talán magam, magam, csak magam vagyok.
Gyermekeim hálómban túlfeszített hangszalagok, és én élek és dagadok, dagadok...

FN : .....és legutolsó szobájából küszöb alól kúsznak ki a tehetelen dallamok.

A   és KAR  : Egy utószóval ajtót nyitok. Magamból ennyit adhatok. Hálódba szőve. Mégis élek.
Elázott hernyó.....lágyságtól vemhes..... duzzadó báb.....félelmeiddel dagadok....
És köldököm alól lihegnek, lesnek a pókhasú töredékekből font felizzó, szilánkos dallamok.

A pókasszonyt leteszik gyermekei. Ő hátat fordít gyermekeinek, akik tovább állnak, nem néznek utána - hátat fordít a közönségnek, törökülésbe ül, egy tükörrel szemben. Nem mozdul többé.

FN : Selyemsálat adott búcsúzóba.

F   : Nyakas legény voltam világéletemben.
Most sálam leng alkonyként felettem:

FN : mint ahogy a nap tér nyugovóra.

Két vége szétszakadt glória -
Két vége a szélben elmereng.

F   : Sápadt nyakamon fognyomod dereng:

FN : nyirokká lett a rőt ambrózia.

F   :Véres felhők és a mámor - szájízem: savó.

FN : Elkésett, berozsdált, foghíjas nyaktiló:
Egy zsalu zörren, s nyílik újra - libikóka -

F   : Örök éjbe vitt a férfi libidója.

FN : Régen volt.
S most megint
bekúszik a zsanérok között
szatén függönyök mögül a szobába szél.

KAR: (Suttogva: Nem.)

N  :Csak az ég vöröslött és karikás szemeid.
Eldobott borosüvegeken bukdácsoltam át,
hogy megmutassam,
hogyan nyomják ködfátyluk alól
a hegyek a csillagokhoz
szürke orrukat.
Már nem aludtál. Éberen vártad őt.

NN : Ő nem jött.
A másik szobában részegen feküdt.

N  : Némán mutattam fel elhagyott hazámra.
Csak azt akartam, hogy lásd,

NN : ahogy a havasok
kuvaszként szimatolnak bele az éles csillagokba,

N  : s aztán halld,

NN :ahogy villámok hangján
felvonyítanak.

F   : Édesanyám!

KAR: (suttogva: Nem!)

F   : Hallgattasd el megint.

KAR: (suttogva: Nem!
Skandálva/énekelve: Nem-nem-nem-nem (a következő négy sor alatt))

FN : Hazudik. A szél csalfa hangján szólnak újra szavai.

F   : Nem nyughatok. El kell mondanom, de...
Csak zihálok
és nincsenek szavak.

KAR: (Nem! - a következő nyolc sor alatt kitartanak két disszonáns hangot (szekund))

FN : A szeme vöröslött. Diotima:

F   : ő zavarta el fázós álmaim.

FN : Mintha az ég vörösborból inna -
a vér a felhő fátyolfoltjain.

F   : Már tudom, hogy ő csókolta rája,

FN : mert visszfénye táncolt ajkain.
Denevérszárnyként lengett vörös sála:
a hold osont a csend zsanérjain.

KAR: (A következő négy sor alatt skandálja/énekeli szeptimben: Nem. Nem. Nem.)

F   : Fölém hajolt az eperajkú nő,
s nedves ajkait a számra nyomta.
Szájából cseppent rám a csontvelő -
Zsigeremből vágyaim kiszívta.

N  : Csitulj. Üres mellkasom már nem dobban meg szavaidra.
S te csalárd: a te mázsás szíved is elvittem -
hogy ne sírj, hogyha eljön a hajnal.

NN : Egy férfi nem sír.

N  : Én alábuktam, s én buktam alá az éj mélységei felé -
lehúzott a lüktető húsdarab.
És visszajöttem újra. A katlanból jöttem vissza érted -
hogy járd be velem a csillagok pókhálójának sarkait.
Hogy megmutassam, hogyan fülelj a szférák zenéjére.
Hiába próbálsz sírni.
Csak én voltam ott, hogy szárnyakat adjak neked.
Hogy felvigyelek oda, ahol már nem csalódhatsz többet.
Ahonnan már nem vágyhatsz vissza az Anya pókölébe.

NN : Ahol csenddé lesz a csend, és feketévé az ében.

N  : S te? Te ott maradtál. Nem jöttél velem,
kiszakadtál ölemből, mikor átkaroltalak,
hogy felvigyelek.
Anyádhoz vágytál vissza
és a lányhoz,
aki helyetted szilánkokra guggolt.

NN : Ő sírhatott. Ő ordíthatott.

N  :Elmosolyodtam. De csak azért, mert
nem hagyhattam, hogy sírni láss.
a katlanban ifjú melleim közé árkot hasítottak -
most én viszem a te szívedet is:
szárnyaim neked adtam.
Nem tudsz sírni. S hogy te sírni láss,
azt nem hagyhatom.

NN : Függöny lengett. Szatén.

N  : Most már csak a szelek hangján szólhatok.

KAR: (Nem, nem, nem - skandálva, szekundban a következő nyolc sor alatt)

F   : Hallgattasd el, anyám, újra hív:
hív, hogy végre utánarepüljek.
Ne hagyd, hogy e cafkának felüljek -
most megállna, ha dobogna még e szív.

Bezárnám szemem hideg borzadályban,
de szemhéjaim már rég áttetszőek.
Keblén száradtak könnyeim az ágyban:
Mondj mesét, mit elhalt anyák szőnek.

FN : Egy csontváz kuszált roncsa maradt meg csak,
oly hangú, mint csikorgó szélkakas.

F   : Utánaszállnék, kérném, adja vissza,
de bőröm sápadt, szájízem avas.

Beszélj, anyám. Vagy vedd őt magadhoz,
hallgattasd el a szelek dallamát.
Ha nem fogadsz be, dalolj fároszokhoz,
s sződd gumókba teste vánkosát.

N  : Én bolyongtam, s te nem találhattál rám.
Így adatott. Megmentettelek.

F   : Nem találok rád szavakat.

N  :Nem kellenek szavak. Repülhetek veled. Csak engedd,
hogy beléd kapaszkodjak.

FN : És vörös sálába kap a szél,
már nem stóla - rőt denevérszárnyak.

F   : Hallgatsz anyám. Megkereslek ott fent,
hol hálóvá simulnak az árnyak.

N  : Hát hiszel. Szorítsd forradásos melleim -
érezd szívem helyén az űrt. Repülünk.
S látod, már közeledünk.
Őt láttam a vörös katlanban,
mi színével festett pírt halott arcomra.
-Csak visszfény. Ne félj. -
Anyádat láttam, kihez helyettem mindig visszavágysz,
Most elkísérlek hozzá, a magas mélység gyomrába .
Ne félj. Hisz az ő műve minden.

NN : őszövi át a fákat, a köveket.
A rendszer: ő maga.

N  : Közeledünk.
Nézd: galaxisok - az ő pókgumói.
Nézz körbe - zöld és kék és bíbor, fekete -
fiak és lányok, kik visszatérnek hozzá,
mint te meg én.
De oly nehéz. Alacsonyan szállunk.
Fáradok.
Így nem érünk oda.

F   : Anyám, ha hallgatsz, hát megteszem,
kitépem karmai közül szívemet,
és eldobom, ha így elérhetem
otthonod: nyálselymes íveket.

FN : Véres, lüktető húsgolyó zuhan:

F   :A fiad.

Csak testem s teste marad -
és te hallgatsz. Még mindig hallgatsz.

És ő... ő hol van?

N  :Ő is ott lesz. Benne. Gyomra egy zugában.
Lenyelte őt, s magába fogadta -
lenyelte a szilánkokat.
Lenyelte a ködöt, a csillagokat - a kuvaszokat is.
Ne félj. Csak hagyd magad. Elernyedsz.

KAR:(Igen - suttogva)

F   : Elernyedek.

KAR: (Igen! - suttogva)

NN : Most már könnyű lesz. Nincs félelem.
Nincs bánat. Csak a test és a ragacsos anyag.

N  : Hagyd magad.
Emlékszel? Egyszer melléd feküdtem.

KAR: (Lihegés, egyre erősödő igenek a kar női tagjaitól a következő hat sor alatt)

NN : Vörös szatén.

N  : Szeretkeztünk. És ő?

NN : aludt részegen, éles szilánkokon,

N  :amíg az én körmöm vésett véres csermelyt a hátadra.
Az én arcom tükröződött leváló körmeidben.
S mi szeretkeztünk.

F   : És ő?

KAR: (két disszonáns hang, szeptim a következő két sor alatt: igen-áááá)

N  : Ott lesz ő is. Benne. Velünk. Az anyában.
Csitulj. Szeretkezni fogunk.

KAR: (Lihegés, egyre erősödő igenek a kar női tagjaitól a következő öt sor alatt)

N  :Eldobtuk a súlyos, öklömnyi világot.
Aki fátyoltalan lát engem, s meztelennek,
nem kér holdat, napot, mennyet vagy csillagot.
Csak szeretkezünk.
Törzsem átadom fogadnak, hogy bemarhass.

NN : Éjszaka volt. A havasok
vérre éhes kuvaszokként gyűltek az ablak elé.

N  :De a mi csendünk átkúszott a küszöb alatt,
és betakarta fázós, sápadt testeink.

NN : Csend volt. S az lesz mindig - örök hallgatás.

N  : Most már örökké ölemben maradsz.
Bennem. S a fenti mélyben -
benne is.
Viszlek.
(elindulnak a háttal ülő, közönyös Pókanya felé.)

F   : S ő talán még vár rám valahol
egy másnapon szilánkok halmain...

N  : Részévé lett ő is.
A húsa része már - tőle is gyarapodott.
Hidd csak el.
Egyek leszünk mind.
Csitulj. Ernyedj csak el -

F   : És én elernyedek.
Megbocsátok -

N  : Megérkezünk

(FN és NN lassan leguggol az anya mellé, magzatpózba helyezkedik, amilyenből az első felvonásban felálltak volna sorra, ahogyan az anya megszüli őket.)

---

F   : Veled, benned. Húsodban. Meséid között.
mi, fáradt denevérek, hálódba akadunk.
S te: köröttünk, hálódban mind fölött -
Elálmosodom. Ő is itt van. Itt vagyunk.
Aludjunk, Diotima. Alszik ő is. Fel sem ébredt. Itt maradunk,
anyám: benned, veled - dagadunk.

---

A  :
- Hát itt vagy. Visszajöttél belém. Oltottad éhemet.
Fáradt voltam. Álomba ringatlak.
Ébredek.
Kinyújtom nyolc karom.
Bepólyállak.
Csitulj.

N  : Csitulj. Szeretkezünk.

(F és N is begubóznak. Magzatpózba helyezkednek. Lehajtják fejüket. Az anya feláll. Felveszi a pózt, amiben az első felvonás elején állt.)

A  :
Így ni. Most már nem tart sokáig.

(F még felkiált, kitör magzatpózából:)

F   : - Miért hallgattál, anyám?

A  :
- Csitulj.
Nem találtam magamra szavakat. >

KAR:(A kar egyik tagja az első szót, a második a második kettőt, a harmadik az ezután következő két szót kiáltja. Ezek után a kar első tagja a szöveget kezdi halkan mondani, a második a második sornál lép be az elsőnél, míg a harmadik az elejétől visszafelé mondja egyre hangosabban a szöveget, míg végül már ordítanak, s mikor az első kiáltja: szavakat!, elhallgatnak.)

Nem, nem találok, nem
találom, nem találok, nem
találom, nem találok szavakat
nem találok magamra szavakat

(A kar első tagja szeptimben tart ki két hangot, míg a második egyre hangosabban, már szinte hisztérikusan olvassa végig a szöveget, a második ugyanezt, a szavakat visszafelé sorolva, egyre őrültebb kakofóniában:)

KAR:
Nem, nem találok, nem
találom, nem találok, nem
találom, nem találok szavakat
nem találok magamra szavakat

(A kar első tagja halkan:)

Nem találok magamra szavakat.

Függöny