Kolonc
Ha tehenet eresztettek a zsenge zöldbe,
a járomszöget verték nyakig földbe,
vagy kihegyezett, töretlen akácrúd
volt erőszakkal bírt visszafogásuk,
rá kötélhurok, jó vége a nyakba,
így fogta is, meg hagyta is szabadra,
vagy ha több mozgást bízott rá a gazda,
egy ősfortéllyal szabadabbra hagyta,
s hogy iramolását lassúra váltsa,
a térde fölé lelógott a támfa,
úgy inalt volna kerek világ szerte,
de a fájdalom mindig visszaverte,
a fű nógatta, s míg vágyta a zöldet,
a nagy szökések mind visszahőköltek,
így telt nap, fél nap szép egymásutánba,
afféleképp, hogy milyen munka járta,
hogy fájó fék volt – kire-mire vélte,
de egy tehén se haragvódott érte,
nagy belenyugvón tekerte a farkát,
mert rosszabb volt, ha eke előtt hajtják,
így van az ember számolatlan éve,
ott lóg a kolonc szívtájékra téve.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges