Kilátás a csősz házából 2
(ciklusvázlat)
Lombok közt sziszeg a szél. Az út
óriás, tetovált V betűként lüktet.
Napkorongon estét köszörül az
alkony. Csillagszikrák fölröpülnek
és beágyazódnak a sötétségbe.
Kerítésrésen árnyék búvik át.
Ezüstport szitál a Hold s az égre
fordítják levéltenyerük a fák.
*
Ismét e ház. Mindig ide jövök,
ha indulnék, de nincs rá lehetőség.
Most is este van és hűvös, s mint
egykor ősöm, barlangja elé rőzsét,
emlékeket hozok, hogy melegedjek.
E táj már nem azonos a bennem lakóval.
Belül több a tél. Lobban a múlt. Várok.
Még egyetlen lábnyom sincs a hóban.
*
A bedeszkázott kutat kibontom,
belenézek és megértem végre,
arcom egyszer-volt-hol-nem-volt
felhők és ártatlan kékek szövedéke.
Homlokomba fecskegolyó csapódik.
Hátam mögött tanya. Nádsörényes,
ugrásra kész ragadozó. Nem mozdulok.
Korog benne, ami nem lett. Éhes.
*
Távolság mozsarában csenddé porlik
a harangszó. Belső tornyom is néma.
Fejre állított tornyokból csókák hullanak.
Fogyóban vándorlásom minden tartaléka.
Egyetlen lehetőségem, kihajtogatni
gyermekkorom s ráfeszíteni a mára.
Furcsa, törékeny szerkezet az emlékezés:
úgy zuhan velem, akárha szállna.
- alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges