ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Mióta Matyit bő egy éve felszabadították, az egész gumicsontgyártás és rágás gyökeres változáson esett át. Mások úgy is mondják, hogy szabadságolták, de Matyi — simának álcázott — tövises szívének szálkáiba, örökre bevésődött az a nap, mikor kirúgták. Pedig legjobban a sok beste kutyafogápolót szerette, sőt már élt-halt érte. Hogy ne rombolja le — kipirult bolyongások utáni sok kacskaringót rejtő — karrierjét, örömmel rágta morci főnöke előtt. Bennfentes volt nála. Sosem gondolta, hogy vele is megeshet, ami jóvoltából történt Subec, Kaporszakáll és Nagyagyag kollégákkal. Nem annyira jóság volt ez! Kívül opál, belül csillogás, vagy fordítva, de nem azonos színű.

Pórázon is hajlandó lett volna cammogni, és annyi, de annyi csonka bajszú gumit szétrágatni, aminek a tizedét sem várták el. Ezért fájt oly nagyon, mikor a személyi puccs a lerobbant robogók sorsára juttatta. Szinte teljesen elkopott nyelvvel kényszerült eloldalogni.

Igen kérem, önmaga örökös kupacában, saját személyének sorfalával körbevéve kapcsolódott ki. Nem félt és nem szomorkodott, de bátran, dühöngve, szendén gyűlölt. Elhavazottan, nyirkos orral, szabadságlevelét zsebbe gyömöszölve mindjárt az első másodperctől kirúgását hatástalanító, visszajópofizásba kezdett. Tenyerébe tetováltatta:“Nem leszek nem, majdnem micsoda sem!”. Nem felejtette el, mindenki más igen, a stáblistán senkicsodáknak sem feltűnő nyelvkopását. Neki ők zérus abszolút értékkel bírnak, ott is ahol a kék madár sem jár.

Centiről-centire közelített vissza, kúszott, csúszott. Zöld szaglásból jámbor ebként nézett, amikor volt főnöke egy jó pillanatában, távolról hüvelykujjal felfelé mutatott neki.

— Megkegyelmeztem neked, te kis buta, ijesztő vacsoracsodálóm! Visszajöhetsz távoli gumicsont nézőnek. Majd kiméretem, ahonnan már nem látszol.

Fütyült ő az egészre, sok munkával szemezett a bele-beleharapó csonthiány dühétől, aztán lépett egyet. A termék nem érdekelte, csak az anyag visszaszerzése, mint a narkósokat. Remegve szenvedett kicenzúrázott posztjának elvesztésétől és araszolt még egyet-kettőt. Nekibátorodott, tudta, a főnök nem ér rá minden semmiséggel foglalkozni, de nagyon szereti a piros pöttyös labdát. Piros pöttyösre festette hát fejét, magában bolyongott. A valóságban csendesen törtetett!

— Csodálatos ez a gumicsont — hebegte haldokló nyaldoklással, amint az első közelébe ért — szeretném kipróbálni!

— Egye fene, ha annyira akarod, ilyen csekélységen ne múljon.

Rágicsálta foga közt, a magában nagyonfőnök, és ekkor, hűségnyilatkozat megalapozása érdekében lenyelt kettőt.

— Nagyok vagytok! Mióta picit odébb léptem, az egész gumicsontipar megváltozott, piszkál és izgat, alig várom, hogy alkotó részese lehessek ismét a cégnek. Jó magasról! A legalsó pincéből, ahol voltam!

— Jöjj hát, megkapod az áhított beosztást. Már rég nem gyártunk gumicsontot, nem elég környezetbarát. A kutyafogak sem koptatják, ezért tiszta ráfizetés. Fából csináljuk, esztergálással. Az összes műhelyt feltöltöttük esztergapadokkal és szokványos kés helyett, egy-egy fűrészlemezbe köszörültük a gumicsont alakját. Rengeteg a fűrészpor… Ugye azt is kitakarítod? Te lehetsz a legfőbb ki- és betakarító. Szólhatsz, ha egy munkás selejtet termelt, egész gerendákat rághatsz szét, csak arra vigyázz, hogy megfelelően vastag, színes réteg fedje minden termékünket. Mutasd a nyelved! Úgy látom, visszaizmosodott. Saját magad kaparhatod kurtán a gesztenyét! Mit bámulsz, talán nem érted? Az összes jogosultságodat visszakapod, kivéve a tömeges szabadságolást.

— Jaj, de jó ember maga!

— A fiókomban itt egy spongya, letörlöm arcodról a téveszméből hirtelen ráragadt mámort. Sem tömegesen, sem egyenként, egyáltalán nem szabadságolhatsz. Csak én! Kizárólag a pedantéria főnöke vagy, fűrészporseprő, nyelves rágcsáló. Belelátok az agyadba, ha harapsz, én nem tartom a hátamat. Bárki prédája vagy! Menj, vedd a seprűt, lapátot, tartsd karban fogaidat, gyakran moss nyelvet és ne lássalak tétlenkedni!