Keserű lett a szó íze a szánkban,
erőnk egyre fogy, kevés a hitünk.
nem hatnak pirulák, ráolvasások
csupasz szósszal méregtelenítünk.
Eltűrjük, hogy más át-s visszaalakít,
s ránk vési margóját ármánnyal a bók.
Bűnt és erényt így örökölünk
apáink múltját magunkra szabók.
Nincs visszaút. Megkeseredett édes
álmunk kitaposott erdőszéli fű,
-akár szeretjük, akár sajnáljuk-
itt nem lesz és galamb a dögkeselyű,
hiába tépi szét mellényét a Nap,
késhegynyi fénye a menedékünk
s keserű marad a szánkban minden szó,
ha csak álmodunk róla, hogy élünk.