Senki sem látta ahogy
Földet érsz az álmok
Hátáról az unalom tetején
Hullámzó dombokra
Épp a kertek mögött.
Köhögő felhők tartották
Vissza még ezüst és kékbe
Öltözött cseppjeiket
De hasuk alatt már éhesen
Morgott a vihar.
Valami újra elmúló
Sáros utcákba beleső
Hangulatot hoz az est
Lámpák függönyök
Hűlő falak járnak körbe.
Most már a gyomorig
Jutott a nyár az izzadt
Órák lassan fojtják meg
A mozdulatra készülő
Végtagokat délutánonként.
Jó volna végre a szürke
Fák alatti hűvösben állni
Kabátba bujtatott melankóliát
Kortyolni az üvegből
Vándormadarakat lesni az égen.
Puffadt nyár tolong a sovány
Tél és a langyosan kézen fogó
Ősz helyén és lassan megrágva
Az órák napok hetek sorát
Egyenként megfojt mindent.
Senki sem hallotta ahogy
földet érsz mert valami mindig
szól hogy megízlelhesd a csendet
a házakon túli kerteket járva félig
telt vödrökből borítok hajnalt eléd.
_________
2010-08-12