ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Már harmadik napja zötyögött a vonat, teljesen más körülmények között, mint az odaúton. Ötüknek három vagon jutott, rettenetesen unták magukat. Mit is csinálhattak mást, mint a száraz, érlelődő kosztocskát rövidítették, finom, langyos állomás csapok vizét nyakalták, ásítoztak és kártyáztak.
A második éjszakában Janek, az előbb gyufaszálra induló pókerben, sikeresen elveszítette egy heti keresetét, aztán hátramentek, az utolsó vagon végébe, kinyitották a semmibe nyíló ajtót és színjózanul, torkuk szakadtából eresztették az éterbe a, fogjuk rá, hogy éneket.
Délután mindenki elaludt, jutott hely bőven, csak ők ketten könyököltek a középső vagon egyik ablakán. Egy nevesincs, lényegtelen állomáson, ahol alkalmi cipőpucolók szorgosan suvickoltak - egyikük sem látott még ilyet, de hát amíg az ember él, addig tanul - gyönyörű lányok jöttek, jöttek-mentek. Nekik, kevés kivétellel mindegyik gyönyörű volt, viszont az egyik tényleg osztályon felüli, felemelt fejű, büszke, magas, karcsú derekú, gyönyörű hajlatú idomaival, mágnesként rántotta ki fejükből egy araszra szemgolyóikat. Aztán visszapattant mind a kettő, mint egy similabda és csak néztek.
Dani, totójelleggel ordított a szépséges libegő után.
- Hahó Ildikó! Szia, hová mész?
A lány megállt, megfordult, rájuk nézett és valamit válaszolt.
- Hogy vagy kicsim, rég láttalak?
- Köszönöm és te?
- Mi átutazóban. Anyu, apu, húgod?
- Megvannak jól, semmi gond. Én akkor most megyek.
- Na szia kicsim!
- Szevasztok srácok.
És a lány megfordult, már nem olyan magabiztosan lépdelt, csendesebb iramban, persze büszkén, mert olyan külsejű volt. Valamin gondolkodhatott.
- Danikám, ki volt ez a lány?
- Fogalmam sincs, Janek, csak totóztam, de bejött. Szerintem egész este azon fog gondolkodni, ki is lehetett ez a ...
- Ne is folytasd te kétkarú rabló! Kipókerezted a pénzem negyedét és ez a csaj most azon fog morfondírozni, ki ez a kétes fejű? Na jó, az ő pici aranyos fejével, ezt másképpen fogja fogalmazni, valószínűleg úgy, hogy "kedves pasi". Vajon ki lehetett, akire egyáltalán nem is emlékszik? Látod pajtikám, ilyen vagy te, a nőknek már a nulladik találkozás után sem jutsz eszébe.
- Ja! Azért, mert ez egy nulladik típusú találkozás volt, mínusz nulladik. Nulladik, plusz nulladik soha nem lesz belőle, de nézd milyen aranyos, így a tarkójáról is leolvasom, hogy a kerekek zakatolnak a fejecskéjében.
- Rossz a füled, én hallom is. Gyere, a változatosság kedvéért préseljünk magunkba egy adag szalonnát és kenyeret. Aztán a következőt, ha nem Ildikónak, hanem másnak is hívják, tudod mit, meg sem szólítjuk, egyszerűen elénekeljük neki a ...Na mit is?
- Azt a számot nem ismerem, de most olyan pengőn bongó, üres hordó vagyok, ha veszel egy pár dobverőt el is dobolhatod neki. Nyomjuk be a szalonnát, aztán indul a szerenád. Olyan aranyosak, amikor így meglepődnek, hogy fel lettek ismerve. A következőt te ismerd fel!
- Na figyelj, úgy lesz! Még a nevét sem kiáltom, csak annyit, "Szia cica, hát itt találkozunk? Ezért nem láttalak annyi ideje?". Akkor nekikezdünk, én dobolok rajtad, te énekelsz, pengetjük a bajszunkat, más húros hangszerünk úgy sincs és itt nem is terem.