ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

- Sehol egy üreg, sehol egy odú, de még bokor és fa is jó távol. Legalább egy krokodil ugrana ki abból a pocsolyából!
Gondolta eszeveszett kétségbeeséssel rohanva, a halálra rémült nyúl. Elszundított hanyagul, tetszett neki a hatalmas tisztás, a sziklák, kövek, csak úgy habzsolta a kristálytiszta levegőt. Rókának ilyen könnyű dolga még sosem volt. Az utolsó pillanatig azt gondolta, el sem fut a hírhedt - elsősorban fülméretével kimagasló, folyton rettegő -, vágtató művész. A legjobb falat, amit el tud képzelni és most kis híján, fáradtság nélkül, csak úgy bele is foghatott volna a falatozásba, de észrevette és elkezdte - azt a szokásos, rókatüdőt kiköptető, iszonyatos - vágtáját, fejvesztve, cikk-cakkban, össze-vissza.
Mindegyik nyúl pánikba esett, így soha nem keresett valami értelmezhető logikát, a futás irányának bemérésére. Most például nem is az erdő felé, hanem a még nagyobb kiterjedésű lanka irányába rohan, ahol minden csupa kő. Tehát nassolás lesz, csak meg kell érte dolgozni. Gondolta, egye fene!
És ekkor, az odakívánt krokodil nem - honnan is -, de valami egészen más, mind a kettőjüket megállította. Ragyogott. Olyan hosszú, szőke fürtökben kunkorodó, csillámló hajjal, földig érő ruhában, egy pálcával integetett feléjük, kedves, kimondottan jóságos arccal.
A megmerevedett vetélytársakat, akik a hirtelen mozdulatlanná dermedéstől megszédültek, lágyan megszólította.
- Én vagyok a jóságos tündér, teljesítem két kívánságotokat. Melyikőtökkel kezdjem? Ez még nem számít kívánságnak.
- Kezd a rókával!
Lihegte a rettegéstől fokozottan merev fülű, ijedt nyúl, abban a csalfa reményben, hogy közben majd jól kitalálja, mit is kérjen, ha már így, nagy hirtelenjében egy becses - nem vadász -, emberi lény formájú valaki személyében, megmentőre talált. Két hátsó lábára állva felegyenesedett, füleit is kiegyenesítette és figyelt.
- Mondd kedves róka, mi az első kívánságod?
- Az első kívánságom, mert nagyon szeretem a nyulat, hogy a mai ebédem ez a nyúl legyen!
- És a második kívánságod?
- A második kívánságom, hogy ne teljesítsd a nyúl kívánságát!
- Értettem kedves róka. Mind a két kívánságod teljesítem. És te kedves nyúl?
- No de most kértem, hogy ne teljesítsd a kívánságát!
Szólt ingerülten a korgó gyomrú ebédváró.
- Úgy van kedves róka, én mindig minden kívánságot teljesítek, ezért figyelembe is vettem, hogy az egyik kívánságod az volt, ne teljesítsem a nyúl kérését. Ez csak egy kívánságra vonatkozik. Ha azt kérted volna, a nyúl két kívánságát ne teljesítsem, úgy másként állnánk, ám így maradt egy kívánsága. Parancsolj kedves nyúl!
- Én mindössze arra szeretnélek megkérni, kedves jó tündér, hogy miután megfalatozott ez a drága, fűevést kerülő, nyulak réme, abban a pillanatban változzon a prémje egy nő nyaki ékességévé. Olyanná, amit sál helyett használnak és úgy lógjon fejjel lefelé, az életének értelmet adott rókasága.
- Értem kedves nyúl. Mind az egy kívánságod teljesül. Én most megyek is.
Csillámló botjával két kört rajzolt a levegőbe és eltűnt, mint a kámfor.
A nyúl nem rohant, nézte az életében először rémülnek látott rókát, közvetlen közelről a szeme közepébe bámult. Olyanná vált az, mint egy kőszobor, mozdulni sem mert. Odament és elkezdte méricskélni a prémet.
- Nem rossz, szerintem nagyon szép dísze leszel jövendő gazdádnak.
Majd megfordult, szökkent kettőt, hármat, keresett egy kényelmesnek tűnő, vánkosnak megfelelő követ, hanyatt vágta magát és elkezdett a napon sütkérezni.
A róka még szimatolt egy keveset. Ha mással nem, legalább nyúlszaggal töltse meg a tüdejét, a gyomrába már úgy sem kerül hús. Megfordult és elindult az ellenkező irányba. Valamiért, akár egy különc róka, jobban szerette magát bőröstől, prémestől egyben.
Az otthona előtti tócsa tükrében megállapította, hogy ő tulajdonképpen kövér, rá is fér egy kis fogyókúra.