Költő imája
Uram! Nem tudom, ez áldás, vagy átok,
szavakból építek magamnak világot.
Lásd, a fonalvég most is kezemben,
felsorakoznak példásan, rendben
a gombolyítandó gondolatsorok.
Selyemszálak, bilincsek, ostorok
bíztatnak, becéznek, gyötörnek engem,
rólam beszélnek, saját nevemben.
Bennem születnek, ártatlan újszülöttek,
szavak, kik akaratlan a világra jöttek
szégyenletükben földig a porban
összebújnak, mint birkák szűk akolban,
szívemnek mégis a legkedvesebbek,
bár vérem szívják, csalnak, nevetnek.
Uram! Engedd, hogy valóra váljon,
engedd épülni képzeletvilágom,
engedd, hogy létét hinni kezdjem,
hogy ismerjen meg végre engem...
Mélység, magasság, por és lélek,
bennem itt bízvást összeférnek.
Te ösztökélsz, Te állsz mellettem,
ösvényem ez, amit rég kerestem,
naponta vívom meg a harcom,
bánatom, örömöm, kínom, kudarcom.
Te mesterem és büntetőm vagy
amíg az időm csendben elhagy...
Uram! Nem tudom, ez áldás, vagy átok?
Én feloldozlak, magamnak megbocsátok!
2008
- koosán ildikó alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges