Kökény
Nem féltem tüskéit, ha rátaláltam
a bokrok, cserjék szúrós otthonában,
már tavaszult, amikor megvirágzott,
a fürge szél is sebességet váltott,
s az árokpart, a csalit, erdők széle,
fölöltöződött nagy-foltos fehérbe,
a fényt befogni nem jelentett gondot,
még rügybe gyűrve aludtak a lombok,
majd zöldet öltött szúrós-egymagában,
s megrejtezett a feneketlen nyárban,
és mint akit egy zöld istenség szült meg,
az ágbegyekre gömbök kerekültek,
nem érdekelt, hogy mit remélnek tőle,
mert rajtam kívül is volt ismerőse,
kik nem a vadóc bökdösőt szerették,
hisz virágát és termését is szedték,
de kék-hamvas lett, szúrós bokrok bölcse,
a szeptember, a búvó nyár gyümölcse,
s hogy a álmait a nyelvemen is értsem,
ha lepte dér, megédesült egészen,
nagy kópé volt, s ha híre jött az ősznek,
a lassú órák gömbjein időztek,
jó vendéglátóm volt – most rátaláltam,
s a fanyar íztől összefut a nyálam.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges