Kézirat
Úgy repdesel, mint szón az ékezet,
te zárod, nyitod meg értelmemet,
a kezem fogod, amíg betűt ír,
míg szerelmetes nem lesz a papír.
Majd rám öleled, amit képzelek,
pont úgy, ahogy a madár lépre megy,
még szólna-szállna – szusszanni se bír,
s a verdeséstől szélre száll a hír.
Én fogódzom az ujjnyi ágbogon,
te fészket raksz a papírosomon,
és kézírásom összenő veled,
az összes sorom hozzád dúdolom,
mert úgy szépíted vénülő korom,
mint fecskeszárnyú, édes ékezet.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges