Játék és valóság
Feltűntél tegnap papírlapomon
a verssorok közötti tér-időben;
hol egyik, hol másik betű mögött
rejtőztél, bukkantál elő a résben,
váratlan, fehérben, kékben;
amire a valóság tudom, képtelen,
papírlapomra gyűlt a végtelen;
betűim sorfalából nyílt az ösvény,
ott vártál a betűrések árkádja
alatt; kézen fogva virágos mezőbe
vittél, s tovább előre; így jutottunk
fanyar ízű őszbe, fenyőerdőbe,
katedrálist emelt nekünk hóból a tél,
mi voltunk ott vendégek csupán;
még azon a délután átrepültünk
betűerdőim deltái felett; és aztán
hirtelen mindennek vége lett;
ennyi lehetett, nem több, a miénk:
játék, képzelet, ábránd, talány?
tévedtünk, magadhoz húztál,
és körbezárt a betűrengeteg,
menekültem, ahonnan nem lehet;
papírlapomon vörös lett a folt;
gépen a szoftver, az oldal rendben volt,
verssorok szűköltek kényszeredetten
s másfeles szabályos sorközök;
de a történetet hiába kerestem…
/Írok, hogy megtalálj, hívj majd, és jövök./
- koosán ildikó alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges