Járkál némán egy éji kertben
Csillagfény olvad, só a sebben. Magára
hagyatva a kemény, botrányhős, nagyhangú
legény. Lakolni kész, megérdemelten.
A bizonyosság ha nem enyém, ellenállni
is értelmetlen; nézem csak kényszeredetten,
amint sorsom megindul felém.
Trágár őrök kezére adva, hóhérolt
szárnyai helyén csonkokat cipel a szegény,
elbukott angyal, fejlehajtva.
Címerként zászlaimra varrva imádkozik,
hogy elnézzétek: hasonlítani remélek
érvényesnek szánt önmagamra.
_______________________________________
Azonos címmel korábban feltöltött írásom átirata
(http://www.artpresszo.hu/content/j%C3%A1rk%C3%A1l-n%C3%A9m%C3%A1n-egy-%C...).
- Bátai Tibor alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges