ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Uram!
Szeretnélek színről-színre látni!
Hallod?
Ne fordíts hátat nekem!
Nem mintha nem látnám fényed,
és - így vagy úgy - ne hinném létezésed,
de szavam van Hozzád: ha megengeded.
(Vagy kérdésem, ha így jobban tetszik
Neked.)

Mondd Istenem! Méltó fölnőtt Úrhoz e játék,
„melyen csak gyermekszív hevülhet?”
Te jóságos Isten!
Én nem kívántam csilllog’ világodba
eljönni: nyafogtam is.
Talán még emlékezel…
Akart a fene nyamvadó akácokat látni,
bűzszagokat orrba venni,
narancs-hazug bombák
robbanó színeit látni,
nézni petárdázó halottakat,
csórókat utcák mentén fekünni.

Franc se akart nézni és látni.

De hát beletörődtem: lettek illatok, fények -
verőlegények helyett táncos legények -,
meg muskátlik.
És szerelem is termett bőven.

Vagy ha bőven nem is, egy nap Lalagét
elébem tetted.

Emlékszel még, Uram a képre?
Faként magas
és karcsú
és széparcú
almát eszik
egy rosszul
világított iskolafolyosón;
falnak támaszkodik…

Végre.

Törvénytelen volt – persze -
belészeretnem: de -Uram! -
ezt is Te akartad!
Te intézted!

Lehet-e, hogy a te akaratod
lehet törvénytelen?
Törvénytelen törvény tán
akaratod elé
helyezkedett?
Tévedett volna – és ily nagyot -
Isten?

Mindegy.
Törvénytelen volt, vagy se:
ideadtad őt kis időre,
aztán elvetted: akaratod szerint.
Legyen meg néked…
Tréfás, hogy elvetted?
Másnak adtad, elemelted?

Tizennégy évig mit se tudtam:
él-e vagy se valamerre?
Férje van-e vagy gyermeke?

Egy szeptemberi napon
visszaadtad
még előbbinél is
rövidebb időre:
kurtafarkú tíz hónapra.
Disznók túrtak mindenfele...

Szívből gratulálok, Uram!

Tudod,
gyerekjáték volt
és dőre.
Most már mibe kezdjek
én? kis, maradék időre?

Isten háta mögött élni?
Mindig csak tarkódat látni?
Nem akarok már hátad mögött lakni!

Szembe Uram, ha szeretsz,
vagy lódulj világomból
valaki mással
játszani: és
ne akarj Teremtőnek
látszani!

Hátad mögül
nem ismer föl
senki...