Imperium
Megtalálni határaim,
azt az elnagyolt körvonalat,
ameddig
még szabad lehetek,
amin túl nem hajíthatnak
semmi álmok,
semmi képzetek.
Otthonom lenni az
utolsó parányig.
Kitölteni
a nekem szánt teret,
s nem vágyni
tovább
magamon túlra.
-Sunt lacrimae rerum.-
Ott csak a szívem dübörög,
kidöglött kutya,
végigloholt a városon,
éhesen kushad a világ
lábainál.
Gubancos szőre közt
úgy ül meg a korom,
mint rajtam az évek,
észrevétlen,
ragacsos-feketén.
Óriási lélegzetek.
Ereimben szorong
a végtelen,
bőröm alatt halál nyüzsög,
összegyűr,
s míg humánusan hallgatok,
odabenn tör, zúz,
valami embertelen béke.
- Nagy Horváth Ilona alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges