Illúzió
Álmomban olykor haza indulok
a folyón ívelő öreg hídon át,
és összeáll a régi, szétesett világ.
A domb fölött hűen őrködő templom
a fényben újra fehéren ragyog,
hársak édes illata bódít,
míg harang szavára lassan ballagok.
Hozzám hajolnak a jegenyék az úton,
árnyukban kicsit megpihenek,
és magamhoz ölelek közülük néhány
megfáradt, ráncos kérgű öreget.
E szelíd vidéken némán megállok
minden éledő emlék előtt
- ismerős bokrok sóhajtják kérdőn:
hová tűntek a beszédes tegnapok…?
S vezekelve hűtlenségemért,
lehajtott fejjel imát suttogok:
lelkem terhét, a maró bűntudatot
vállalt sorsommá áldással fogadom,
amiért a kedves, otthoni tájról
- legalább néha – álmot láthatok.
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges