Ülj most csendben, míg idebújok.
Fáradt fejnek párna a vállad.
Szívem táján zúgnak a húrok:
Izzó dallam hangjai fájnak.
Nézd el, kínról félve mesélek,
Sokszor halkan hullnak a könnyek.
Múló dal csak bennem az élet,
Becsben tartott hangjai szöknek.
Ülj hát nyugton, hagyd: idebújjak!
Pusztán csókkal súgd: tudod, érted,
Hogy még félőn most idehúzlak,
Széttört szívem végre felébred.