1
esett-hasú ordasok ha jönnek
drótruhát már nem veszek
piros holdakkal játszom
és mosolygok mint a kisgyerek
mikor a tornyok mind bedőlnek
akácok fölverik szemem
már döngölt földre ágyazok
és arcom sásra fektetem
zöld vidékek kontya bomlik
valaki vár és integet
s habzó kútjában öblíti
hamuból-varrott ingemet
2
e délután horgolja már az estet
fényközökben dúvad a sötét
árnyék vadhúsa körbenövi tested
emléket épít minden semmiség
a hangárajtó döngve rád csukódott
csatold le szárnyad már fölösleges
halálod ismeri csupán a kódot
amelytől újra nyílik ami Lesz