ha
ugyanúgy
ahogy a réges-régi ősz
első éjjelén
halkan
hajnalt
lehelnél
derengő szememre
s a kelő nap fényétől
bársony
meleg kezed
simítva
csendben
ugyanúgy
ébresztgetne
bánatunk köddé válva
tűnt álom lehetne
repülnénk
együtt
szállnánk örökre
újjászületve
ahogy a régi őszön
suhannánk megint
messze
amíg a fényből
talán
egy angyal
ugyanúgy
felénk
integetne