Hústól tapadó
Tajtékzó áradást tükröző palack vagy
de mégis üres a szellem(ed) messze jár
nehéz vágyaktól sóhajtó éjszakai tündér
néz befelé az ősztől nyúzott ablakon
tenyeréből jégvirággyönyör szivárog
Éjfél lógatja a lábát az összefonódó kilincseken
tested ölelések mézére emlékszik remegve
alszol vagy alva jársz az öledből burjánzó erdőkben
én álmatlanság malmára hajtom a fejem
enyhén keserű íz a szájban ismét egy szerelem.
Hanyag felhőkben áll a sarkon a télutó
kipróbált körforgalmakon át a bárba
csak egy ital hisz a szív egyre csak fáj
ez az emberarcú szombat este
sosem elkövetett gyilkossági kísérlet minden ölelés.
Most a reggel és a villamos
zötyög a szájon át lélegeztető tetők alatt
selyem járdák és mocskos tűzfalak
tépik a tekintetet a táguló fényben
Kincset érő forró kávé a kézben
(Tudod szavakba öntve
mégis meztelen vagy
én vágytól nyögve
hústól tapadó pózban
rettegve akarlak
mielőtt rózsaszínre
váltana a köd
elárulom gyűlöllek érte.)
2019. 02. 19.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges